MUNKASPART.HU

A Munkáspárt hivatalos honlapja

  
  
  

Miért van az?

Egy szabályt ismerünk:

A Munkáspárt programja

Fogjunk össze a jövőnkért

Támogatni kívánom anyagilag a Munkáspártot

Megjelent A Szabadság legújabb száma: Megjelent A Szabadság legújabb száma:

Levelezésem

PayPal adomány

Hírlevélre feliratkozás

Csatlakozz infólistánkhoz, ahol minden fontos információról értesülhetsz.

HÍRLEVÉLRE VALÓ FELIRATKOZÁSHOZ
Ide írd az e-mail címed:


Írja be az alábbi képen látható biztonsági kódot:

Csak a jövő számít!

Csak a jövő számít!

Évszámok. Régebbiek és újabbak. Kedvesek és taszítóak. Kedvesek nekünk és taszítóak másoknak. Vagy éppen fordítva. Örömet idéznek fel vagy bánatot, lelkesítenek vagy elkeserítenek. Különbözőek, gyakran nagyon is. De egyben közösek. Megismételhetetlenek, visszafordíthatatlanok, megváltoztathatatlanok. Elmúltak. Történelem.

Nem fontosak? De, fontosak. Az ember élete, még a legnagyobbaké is, pár mondatban leírható. Született, tanult, dolgozott, élt, elment. Ennyi. Az évszámok tesznek csodát. Történelemmé formálódnak, és a történelem összeköt bennünket, embereket a környezetünkkel, a néppel, a nemzettel, a világgal. Részeseivé válunk valami nagyobbnak. Érezzük, hogy jöttünk valahonnan, és életünk nem szűnik meg. Valahol folytatódik. Merítünk a múltunkból, és hozzá teszünk valamit, többet vagy kevesebbet a jövőhöz.

A jelen gyarló, igyekszik felül írni a múltat. Kiválogatni a neki tetszőt, elfelejteni, sőt keresztül húzni a többit. Emberek vagyunk. Életrajzunkba mindig azt írjuk, amire büszkék vagyunk. Vagy azt, ami a jelen előtt kiemeli értékeinket, és diszkrét homályba helyezi hibáinkat. Elismerjük vagy sem, a ma elvárásait érvényesítjük a múlttal szemben.

A hatalom, a politika nagyüzemi méretekben teszi ugyanezt. Szolgálatába igyekszik állítani a múltat. Gyakran azon az áron is, hogy erőszakot kell rajta venni. Elkövette ezt a szocializmus is. Hiszen józan ésszel ki hinné el, hogy a történelem 1945-ben kezdődött, s csak munkáshősök voltak, a királyok nem formálták a történelmet.

De megteszi ezt a tőkés rend is. Lebontja Kossuth szobrát, ahol munkások, parasztok, katonák veszik körbe a népvezért, és visszahozza egy másik kor szobrát, ahol Kossuth mellett miniszterek, arisztokraták állnak. A magyar történelemből kiiktatja a szocializmus évtizedeit, és úgy tesz, mintha minden 1989-ben kezdődött volna.

A jelen eltorzítja a múltat. A második világháborút az amerikaiak nyerték meg, mintha nem is lett volna Szovjetunió. A háború legszörnyűbb tette a holokauszt volt, mintha a frontokon, a német fogolytáborokban elpusztult sok millió szovjet ember nem is számítana.

A jelen megváltoztatni igyekszik a megváltoztathatatlant. Rehabilitál, hőssé nyilvánítja azt, akit egykor bűnösnek mondtak. Meg nem történtnek nyilvánítja azt, ami nagyon is megtörtént. De vajon változtat-e ez bármin is? Görgey szobrot kapott az utókortól, de vajon ettől Görgey az aradi 13 tábornok erkölcsi magaslatára emelkedett?

A jelenben akarunk történelmi kérdéseket eldönteni. Mi volt több, mi volt értékesebb, Batthyány mártírhalála vagy Kossuth sok évtizedes száműzetése? Mi a magasztosabb? Meghalni vagy évtizedeken át megtestesíteni 1848 eszméjét? Mi a könnyebb? Vállalni a halált abban a reményben, hogy egyszer egy későbbi kor majd igazol, vagy évtizedeken keresztül vezetni egy országot, biztos utat találni a nagyhatalmak sziklái között? Ugye, ezt nem kell elmagyarázni?

A múlt nem zsák, amit le lehet tenni, és ott lehet hagyni az úton. A történelem valamennyiünkké. Valamit megéltünk belőle, valamire megtanítottak, valamit szeretünk, valamit nem, de a történelem közös. Itt, a világnak ebben a kis sarkában történt. Velünk, magyarokkal. A kiegyezés után Csepelen pusztaság volt, de Weiss Manfréd gyárat épített. A gyár kiszolgálta a császárt, a királyt, Horthyt, majd a szocialista korszak egyik legnagyobb üzeme lett. Magyar üzeme, a nemzeti ipar része. Majd a rendszerváltás tönkretette.  Mi a tanulság? Nos, talán az, hogy nem védtük meg azt, amit a magyar munka, a magyar vállalkozói és mérnöki teljesítmény adott. Nem védtük meg történelmünket.

A jövő számít, csak a jövő! A múltat élveztük vagy megszenvedtük, de leéltük. Vége. Gyermekeinknek mesélhetünk róla. Hőssé tehetjük magunkat az unokák szemében, hiszen ki is akarná, hogy a család megvesse? Az iskolában a felnövekvő nemzedék fejébe verhetjük azt, amit ma jónak látunk a múltból, hiszen melyik államférfi nem akarná, hogy a múlt végtelenné tegye a valóságban néhány éves országlását? A politikusok élete a pillanaté, de előbb-utóbb elhiszik, hogy az örökkévalóságnak szól.

A jövő számít, csak a jövő! A múltat átírhatjuk, megszépíthetjük, elhazudhatjuk, besározhatjuk, de a jövőt alakíthatjuk. A jövővel megtehetjük azt, amit a múlttal nem tehetünk meg. Ténylegesen szebbé, gazdagabbá tehetjük.

Igen, megtehetjük, ha nem fertőzzük meg a múlttal. A múlttal nem segítünk gyerekeinknek, a jövővel viszont igen. Ha rosszul bánunk a múlttal, egymással szembe állíthatunk nemzedéket, társadalmi csoportokat, a régi sebek felidézésével újakat teremthetünk. A jövő enélkül is félelmetes, nem érdemes a múlttal is tetézni.

A jelen ismerhessen meg mindent a múltról! Nyíljanak meg az irattárak! Kerüljön minden az Internetre! Mondjuk el a véleményünket, mindenki mondhassa el véleményét! Mindenki gondolhassa a múltról azt, amit jónak lát! A döntést bízzuk a gyermekeinkre, az emberekre, a népre, az országra! Ugye, értik, miért éppen ma jutott mindez az eszembe?

Thürmer Gyula