MUNKASPART.HU

A Munkáspárt hivatalos honlapja

  
  
  

Hírlevélre feliratkozás

Csatlakozz infólistánkhoz, ahol minden fontos információról értesülhetsz.

HÍRLEVÉLRE VALÓ FELIRATKOZÁSHOZ
Ide írd az e-mail címed:


Írja be az alábbi képen látható biztonsági kódot:

A Munkáspárt programja

Fogjunk össze a jövőnkért

Támogatni kívánom anyagilag a Munkáspártot

Megjelent A Szabadság legújabb száma: Megjelent A Szabadság legújabb száma:

Levelezésem

PayPal adomány

Események

Május 2017
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31

Borsodi vagy soproni?

Borsodi vagy soproni?
Pin It

A „Csengetett, Mylord?” brit televíziós sorozat egyik hősnője, az arisztokrata Meldrum lánya, Cissy az Egyesült Munkáspárthoz húz, és hasonszőrű barátaival vacsoraosztogatást terveznek. Min folyik a vita egész este? Barna kenyeret adjanak a szegényeknek vagy fehéret?

Cissy kitalált történetét idézte fel bennem kollégám, aki részt vett a szakszervezetek és civilszervezetek megbeszélésén, ahol az idei városligeti majálist vitatták meg. Min folyt a vita? Borsodi sör legyen a ligetben vagy soproni?

Talán ennél is szomorúbb volt az a hír, amelyet kollégám a rendőrségi egyeztetőn hallott: az idén felvonulást csak a Munkáspárt szervez. Nem vonulnak a szakszervezetek, nem vonulnak más pártok. A Városligetet, a majálist végképp elhódítja az üzlet. A Munkáspárt az egyetlen, amely a magyar munkásmozgalom nagyszerű hagyományát, a májusi elsejei felvonulást őrzi és ápolja.

Pedig az idei év eleinte mást ígért. Az év elejei bértárgyalásokon szinte minden szakszervezet megemelte a hangját. Többet akarunk a dolgozóinknak! A munkadók válaszát persze borítékolni lehetett: ennyi van, nincs több! Nehéz időket élünk, takarékoskodni kell. Többet akartok, dolgozzatok jobban!

A médiában ment a nyilatkozatháború, fokozódott a hangulat. Már-már úgy látszott, hogy leáll az ország. Sztrájkba mennek a vasutasok, a volánosok, a BKV dolgozói, esetleg az orvosok és ápolónők. Végül is minden ment tovább a maga útján. Volt egy kis bérrendezés, voltak tárgyalások és ígéretek, a sztrájkok pedig rendre elmaradtak. A munkaadók megnyugodtak, a szakszervezeti vezetők pedig elmondhatták a dolgozóknak, hogy kitartottak, de csak ennyi volt a pakliban. Volt, aki győzelmi kürtöt is megfújta, igaz, csak halkan.

A magyarországi bérharcok különösebben nem érdeklik a világsajtót. A pedagógus tüntetésekkel viszont ismét bekerültünk a nemzetközi médiába. Akár ki is állt az esernyős tüntetés mögött, teli találat volt. A liberális sajtó élvezkedett: lám lám, ide vezet Orbán diktatúrája, és az egész külön utas politikája.

A pedagógusok szakszervezetei magasra tették a lécet. Komolyan ők sem gondolhatták, hogy el lehet érni mindent. Nyilvánvaló volt ugyanis, hogy ha bármelyik kormány egy az egyben elfogadná a követeléseket, rögtön le is mondhatna, hiszen azt a politikát adná fel, amellyel választást nyert. A szakszervezetek vélhetően arra játszottak, hogy a Fidesz-kormány nem fogadja el a követeléseket, de nem is utasíthatja el, és a végén valami kijön belőle.  A kormány pedig elindított egy végtelen tárgyalási folyamatot, ami elöl viszont a szakszervezetek nem térhettek ki.

Április 20-án végül is volt pedagógussztrájk. Örülnünk kell neki, mert a pedagógusok megmutatták, hogy a hatalom nem játszhat velük. Példát adtak más ágazatok dolgozóinak is. Vannak azonban tanulságok. A tanárok 80 százaléka nem sztrájkolt. Az ország nem állt le egy percre sem. A szakszervezetek egy sztrájkkal akartak nagyon sok kérdést elintézni, ami nem megy. És még valami: sok ember vélte úgy, hogy az igazi cél a kormány megbuktatása, és az oktatás csak ürügy.

A szakszervezeteknek nem dolguk a kormányok megbuktatása. A dolgozók azért lépnek be a szakszervezetekbe, hogy azok harcoljanak a jobb fizetésért, a jobb munka-és életfeltételekért. A  pedagógus szakszervezetek mostani mozdulatai mögött fel lehetett fedezni a liberális pártok szorgoskodását. És ez baj. Nemcsak azért, mert a kormányváltó célok állítása megosztja magukat a dolgozókat. Hiszen az egyik pedagógus, az egyik dolgozó ide húz, a másik meg amoda. De ez a kisebbik baj. A nagyobbik baj az, hogy a szakszervezetek nem akarnak tudni egy tényről: a kapitalizmusban kis különbségeket leszámítva mindegy, hogy melyik tőkéscsoport alkotja a kormányt. A tőkés kormányok nem abban különböznek, hogy a dolgozókhoz hogyan viszonyulnak, hanem abban, hogy kik a barátaik, és hatalomra jutva kinek adnak nagyobb szeletet a tortából.

Ilyen helyzetben a polgári kormány elégedetten jelenthette ki, hogy Magyarországon nincs szükség osztályharcra, hiszen a magyar reformok működnek. A miniszterelnök a múlt héten még azt is hozzátette: mi nemzeti kormány vagyunk, feladatunk, hogy a nemzet minden egyes tagjáról gondoskodjunk. És nálunk a nemzet minden egyes tagja jobban él, mint tavaly, ha kicsivel is, de mindenki előremegy.

A tőke ellen most sem folyt komoly csata. És ennek mi magunk, dolgozók fizetjük meg az árat. Például azzal, hogy a munka törvénykönyve a tőkéseknek jó, nekünk rossz. A sztrájktörvény olyan, hogy szinte lehetetlen sztrájkolni. És például azzal is, hogy a minimálbér csak 115 ezer forint, és nem 200 ezer, ahogy a Munkáspárt akarja.

Szóval, május elsején kapcsoljuk be a televíziót, de ne csak nézzünk, lássunk is! Lássuk meg, hogy új világ születik.  Ha mi, dolgozók többet akarunk kapni ebben a világban, meg kell érte harcolnunk. Nem elégedhetünk meg azzal, amit a tőkések nekünk szánnak. Harcra fel! Borsodi és soproni helyett pedig legyen Heineken! Azon vörös a csillag!

Thürmer Gyula