MUNKASPART.HU

A Munkáspárt hivatalos honlapja

  
  
  

Miért van az?

Egy szabályt ismerünk:

A Munkáspárt programja

Fogjunk össze a jövőnkért

Támogatni kívánom anyagilag a Munkáspártot

Megjelent A Szabadság legújabb száma: Megjelent A Szabadság legújabb száma:

Levelezésem

PayPal adomány

Hírlevélre feliratkozás

Csatlakozz infólistánkhoz, ahol minden fontos információról értesülhetsz.

HÍRLEVÉLRE VALÓ FELIRATKOZÁSHOZ
Ide írd az e-mail címed:


Írja be az alábbi képen látható biztonsági kódot:

Szocializmusban feküdtünk le, kapitalizmusban ébredtünk

A Fidesz vezetői: Fodor Gábor, Orbán Viktor és Deutsch Tamás

Az 1990 tavaszi parlamenti választás, amit ma hivatalosan az „első szabad választásnak“ titulálnak, valójában a tőkés rendszerváltás fontos politikai aktusa volt. Első fordulójára  26 éve, 1990. március 25-én került sor.

A 20. század egyik legbecstelenebb politikai alkuja

A rendszerváltó erők a választásokkal több feladatot kívántak megoldani. Egyrészt, legitimálni a rendszerváltás nyomán létrejövő politikai rendszert, annak parlamentjét, kormányát. Másrészt, legitim módon szabályozni a rendszerváló pártok közötti erőviszonyokat.
Az első feladatnál emlékeznünk kell arra, hogy a rendszerváltás nem volt más, mint a szocializmus feladása és áttérés a kapitalista, más néven tőkés rendszerre. Ennek formája a hatalmon lévő MSZMP és a polgári ellenzék közötti megállapodás volt.
A megállapodás közvetítője a budapesti amerikai nagykövetség volt.  Ebből adódik az is, hogy a rendszerváltásról kötött alku semmilyen tekintetben sem volt legitim.
A Nyers Rezső és Grósz Károly vezette Magyar Szocialista Munkáspártot (MSZMP) és a Németh Miklós vezette kormány vezetőit a magyar nép nem hatalmazta fel arra, hogy lemondjanak a szocializmusról, azaz a közösségi tulajdon többségéről és a munkás-paraszthatalomról, és a szó legszorosabb értelmében átjátsszák a hatalmat
az ellenzéknek. Az ellenzék  pártjai mögött sem volt kinyilvánított népi, társadalmi támogatás. Az 1990. évi választás tehát azért kellett, hogy a magyar nép rábólintson a 20. század egyik legbecstelenebb politikai alkujára.
Nem kevésbé volt fontos az ellenzéki erők közötti erőviszonyok rögzítése. Az ellenzék két nagy táborból állt. Az egyik oldalon a konzervatív erők, ahova az Antall József vezette Magyar Demokrata Fórum. a Torgyán József vezette Kisgazdapárt (FKGP), és Keresztes Sándor vezette Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) tartozott. A másik oldalon a liberálisok, köztük a Kis János vezette Szabad Demokraták Szövetsége (SZDSZ) és az Orbán Viktor nevével fémjelzett Fiatal Demokraták Szövetsége (Fidesz) volt. Megjegyzendő, hogy a Fidesz ekkor még liberálisnak vallotta magát. Csak később, az MDF meggyengülése után váltottak és tértek át a „konzervatív hitre”.
A táborokon belüli és a táborok közötti erőviszonyok nyilvánvalók voltak. Az MDF és általában a nemzeti-konzervatív erők mindig erősebbek voltak, mint az urbánus, magát „demokratikus ellenzéknek” nevező liberális tábor. Támogatottságuk azonban csak becslésekre alapult, s senki sem szavazott róluk. Az új tőkés rendszer működésének fontos feltétele volt, hogy a szocializmus legyőzése után a rendszerváltó erők között legalább átmeneti jelleggel legitim pozíció elosztás történjen.

 

Tőkés szabályok, tőkés választás, tőkés parlament

A rendszerváltási alku keretében a régi MSZMP vezetői elfogadták azt, hogy az 1990. tavaszi választásoknak mindenképpen a rendszerváltó pártok győzelmével kell végződnie. A régi MSZMP vagy annak utódai semmilyen formában sem maradhatnak meghatározó tényezők.
A rendszerváltók, mint ismeretes, ezt nem bízták a véletlenre. 1989 októberében az MSZMP jobboldali vezetése élén olyan személyekkel, mint Nyers Rezső, Horn Gyula, Pozsgay Imre, Németh Miklós, feloszlatta az MSZMP-t. Az új párt, az MSZP sokkal kisebb lett.  Az egykori MSZMP vagyonát átvette az állam.
Az MSZMP feloszlatása után valamivel, 1989 decemberében jött létre a Munkáspárt, akkori nevén, a megújult MSZMP. Anyagi szempontból ez a párt végképp a nulláról indult.
1989 végén a munkahelyeken betiltották a pártok tevékenységét. Ez nem érintette a rendszerváltó tőkés pártokat, mert nekik nem voltak munkahelyi szervezeteik. Ilyen szervezetekkel az MSZP és az újjáalakult MSZMP rendelkezett. Nekik viszont nem volt tapasztalatuk a polgári választások módszerei terén. A nyugat a polgári pártokat viszont bőségesen felkészítette őket a polgári választásokból.
Az új választási törvény szerint a parlamentbe három csatornán lehetett bejutni, Egyéni választókerületben, megyei listáról és országos listáról. A bonyolult rendszert azért találták ki, hogy egyrészt, kiszorítsák – így – a tőkés rendszer ellen fellépő erőket, másrészt azért, hogy egyik tőkés part se jusson abszolút fölényhez. Ugyanakkor a rendszer kizárta, hogy túl sok párt kerüljön be, így nem volt a kormányalakításnál olyan kompromisszum-kényszer, mint sok nyugat-európai országban.
Ebben a rendszerben egyéniben csak a nagy és sok pénzzel, sok ismert jelölttel rendelkező pártok tudnak eredményt elérni.  A területi és országos lista a tőkés erők közötti egyensúly megteremtését szolgálta.
A Munkáspárt számára kezdettől fogva csak egy lehetőség kínálkozott, ez pedig az országos lista volt. Ehhez azonban országosan a szavazatok 4 százalékát kellett elérni. (Ezt később emelték 5 százalékra.)
Az 1990-es választásokra, mint minden későbbi választásra az volt jellemző, hogy a választásokat nem a programok, hanem a pénz és a média feletti uralom döntötte el.

A hatalom az MDF-É

A választások első fordulója 1990. március 25-én, a másodikra április 8-án került sor. 12 politikai pártnak sikerült országos listát állítania, köztük a Munkáspártnak is. A szavazók részvételi aránya az első fordulóban 64,5 százalékos volt.
A választások eredményeként az MDF 164, az SZDSZ 91, az FKGP 44, az MSZP 33, a FIDESZ 22, míg a KDNP 21 képviselőt küldhetett a május 2-án összeült, új országgyűlésbe. Az Antall József által vezetett MDF az FKGP-vel és a KDNP-vel alakított koalíciós kormányt.
A kampány idején a pártok értékrendjüknek és habitusuknak megfelelő programokkal, jelképekkel és szlogenekkel próbálták elérni potenciális szavazóikat. Az István, a király zenéjére írt politikai hirdetésekre, a nemzeti szalaggal átkötött kenyérre, a csókot váltó Brezsnyev-Honecker versus egy fiatal párt ábrázoló plakátra, vagy akár a “Tudjuk. Merjük. Tesszük”, “Hallgass a szívedre, szavazz a FIDESZ-re” és “Hit, remény, szeretet” jelszavakra bizonyára sokan emlékeznek még.

Szocializmusban feküdtünk le, kapitalizmusban ébredtünk

1990-94 között a konzervatív csoportosulás vezette az országot, élén az Antall József vezette MDF-el. Az első polgári kormány feladata volt a rendszerváltás gyakorlati végrehajtása.
A gazdaságpolitikájának középpontjában ezért az alábbiak voltak: a piacgazdaságot garantáló törvények elfogadása, az állami ipar privatizációjának megkezdése, a termelőszövetkezetek feloszlatása, a magyar tőkésosztály létrehozása.
Az MDF gazdaságpolitikája, a végre-hajtott tőkés átalakítás súlyos társadalmi következményekkel járt. A bruttó hazai termék (GDP) 1989-90-hez képest mintegy 18,2%- kal csökkent. Az ipari termelés 22%-kal esett vissza. A mezőgazdasági termelés 35%-kal lett kevesebb. Megszűnt 1.345 millió munkahely, ez az összes foglalkoztatottak 26%-a. Az infláció 20% fölé emelkedett. A reálkeresetek 14%-kal csökkentek, az átlagnyugdíj vásárlóereje 18%-kal. 3.5 milliárd dollárra emelkedett a folyó fizetési mérleghiány, mely azt jelentette, hogy drasztikusan csökkent az export és rakéta gyorsasággal nőtt az import.
A rendszerváltás évének legelején a munkanélküliségi ráta 0,49% volt, azaz gyakorlatilag nem volt munkanélküliség, 1993 végén 15% -ra emelkedett.
A lakásépítkezés az 1989. évi 51 ezerről 8 ezerre csökkent, s akkor úgy tűnt, hogy ennél alacsonyabb már nem lehet.
Mára tudjuk, hogy lehet.
Az ország bruttó adósságállománya 20 milliárdról 24,7 milliárd dollárra nőtt az Antallkormány éveiben.
A konszolidált bruttó államadósság 1219 milliárd forintról 2960 forintra nőtt.

***

1993. december 12-én az MTI közölte: „Antall József, a Magyar Köztársaság miniszterelnöke életének 62. évében hosszantartó súlyos betegség után a SOTE budapesti oktatókórházában vasárnap 17 óra 15 perckor elhunyt.” Az MDF-kormány lerakta a magyar tőkés rendszer alapjait, de ez felemésztette politikai erőit. Világossá vált, hogy az MDF hatalmon maradása veszélybe sodorhatja a fiatal tőkés rendszert. A tőke hazai és nemzetközi erői felismerték, hogy váltásra van szükség.