fbpx

Mi - Ti

Népszabadság

Népszabadság: fölöslegesen zavartkeltő, nem szép döntés, de megérdemelték

Eredménytelen volt az egyeztetés a Népszabadság hétfői megjelenéséről a napilap főszerkesztője és a kiadó Médiaworks menedzsmentje között. A Mediaworks szombat reggel tájékoztatott arról, hogy a kiadó szombattól felfüggesztette a Népszabadság nyomtatott és internetes formában történő kiadását a lap új koncepciójának kialakításáig. A kiadó döntését közleményében azzal indokolta, hogy a lap példányszáma az elmúlt tíz évben 74 százalékkal, azaz 100 ezer példányt meghaladó mértékben csökkent, így az 2007 óta több mint 5 milliárd forint veszteséget termelt, és idén is jelentős veszteséget halmozott fel. (http://mti.hu)

Mondhatnánk: ilyen a kapitalizmus. A magyar tőkésosztály különböző csoportjai egymást eszik meg. A Népszabadság már 1989 októberében látványosan azok oldalára állt, akik Magyarországon megdöntötték a szocializmust. Azt követően évtizedeken át kiszolgálta a magyar tőkésosztály szocliberális köreit. Az MSZP-kormányok idején bőségesen kaptak állami hirdetéseket.  A Munkáspártról szinte semmit nem közöltek, vagy ha írtak is valamit, azt szinte mindig ellenséges hangnemben tették. A baloldali olvasók elpártoltak a Népszabadságtól, amely már régen nem baloldali, hanem egyszerűen Fidesz-ellenes. A Népszabadság mégis egyfajta “nemzeti intézmény” volt. Akárki is hozta a mostani döntést, fölöslegesen zavartkeltő, nem szép döntést hozott.

Magyar Munkáspárt

KÖVESS MINKET