fbpx

Mi - Ti

Kár elrontani azt is, ami jó

Kár elrontani azt is, ami jó

Nagyjából egy hete derült ki, hogy a kormányhivatalnokok helyett a postások kézbesítik a 10 ezer forintos Erzsébet-utalványt. Ami mellé egy miniszterelnöki levél is jár, és végül nem csak a nyugdíjasok kapnak belőle. Ezután azzal a kérdéssel fordultunk a Magyar Postához, hogy mennyit kapnak a kihordásért cserébe a postások, ez ugyanis – főleg a kis falvakban – hatalmas plusz munkát jelent. A szervezet akkor nem válaszolt, viszont hétfő reggel egy olyan belsős információt kaptunk, amely szerint az első kiosztást követően sikeresen házhoz kézbesített utalványok darabjáért bruttó 50 forintot kapnak, ami – bár sok mindentől függ-, de nettóban nagyjából 33-34 – írja a 24.hu. (http://24.hu)

Nehéz megérteni, hogy egy ilyen fontos ügyet, mint a nyugdíjasoknak szánt ajándék, miért nem lehetett rendesen előkészíteni. Miért kell a nyilvánosság előtt buta vitákat folytatni arról, hogy ki kézbesítse. Kár elrontani azt is, ami jó. Van elég rossz így is.

Magyar Munkáspárt

KÖVESS MINKET