fbpx

Mi - Ti

8 ezer euróért szeretni fogjuk a NATO-t?

8 ezer euróért szeretni fogjuk a NATO-t?

A NATO Jótékonysági Bazár a NATO nemzetközi közösségének fő jótékonysági eseménye. A rendezvényt a hagyományoknak megfelelően minden év november hónapjának harmadik vasárnapján – tavaly november 20-án – a brüsszeli NATO központ épületében tartják. Fővédnöke ezúttal is a NATO főtitkárának felesége, Ingrid Schulerud volt. A tavalyi rendezvényen minden eddiginél magasabb összeg, összesen 213 880 euró gyűlt össze jótékonysági célra, amelyhez a magyar közösség 6850 euróval járult hozzá, köszönhetően a szponzoroknak és a lelkes csapatnak. A befolyt összegből 2016-ban egy magyar pályázó, a Bihari Sebészet Alapítvány nyolcezer euró támogatást kapott, amelyből két korszerű multifunkciós betegágyat vásárolnak. (http://www.honvedelem.hu/)

A NATO hülyiti az embereket. Miközben milliárdokat költenek fegyverekre, katonákat küldenek háborús missziókra, nap, mint nap növelik a feszültséget, és közelebb hozzák a háború veszélyét, addig “jótékonykodnak”, néhány ezer euróval akarják az emberek támogatását megvenni. 8 ezer eurót adnak, hogy fogjuk be a szánkat, és szeressük a NATO-t. Ne dőljünk be a ravasz propagandának!

Magyar Munkáspárt

KÖVESS MINKET