fbpx

Mi - Ti

Az „Egy övezet, egy út” program minden kinai párttag feladatává vált

Az „Egy övezet, egy út” program minden kinai párttag feladatává vált

A Kínai Kommunista Párt 19. kongresszusa a párt szervezeti szabályzatába iktatta az „Egy övezet, egy út” politika fontosságát. „Kína követi azt az elvet, hogy viták és együttműködés útján kölcsönösen előnyös fejlődés következzen be, és folytatja az Egy övezet, egy út politikáját.” (http://news.xinhuanet.com)

Hszi Csin-ping, a Kínai Népköztársaság elnöke 2013-ban hirdettette meg az Új Selyemút (vagy a későbbi nevén Egy Övezet, Egy Út) projektet. A tervek szerint egy-két évtizeden belül olyan, több mint 60 országot érintő gazdasági övezetet jön létre.  Az övezet új, és már meglévő közúti, vasúti, olaj- és gázvezeték, valamint optikai hálózatok összekapcsolásából áll, kiegészülve egymással együttműködő ipari parkokkal, logisztikai központokkal és tengeri kikötőkkel, átírva ennek a hatalmas régiónak a termelő központjai, piacai és nyersanyagforrásai közötti hagyományos kapcsolatokat. Az infrastruktúra mellett, a program kiegészül kereskedelmi, befektetési és pénzügyi együttműködéssel. Az Egy Övezet, Egy Út nagy hangsúlyt fektet a kultúra, a kutatás és fejlesztés és az oktatás területén történő együttműködésre. Magyarország aktív részese lett a programnak.

Magyar Munkáspárt

KÖVESS MINKET