Munkáspárt programjai

A Magyar Munkáspárt 2019-es európai parlamenti választási programja

Fogjunk össze a jövőnkért

Támogatni kívánom anyagilag a Munkáspártot

Megjelent A Szabadság legújabb száma: Megjelent A Szabadság legújabb száma:

PayPal adomány

Levelezésem

Hírlevélre feliratkozás

Csatlakozz infólistánkhoz, ahol minden fontos információról értesülhetsz.

HÍRLEVÉLRE VALÓ FELIRATKOZÁSHOZ
Ide írd az e-mail címed:

A többség boldogulásának korszerű útját kell megmutatnunk

A többség boldogulásának korszerű útját kell megmutatnunk

Kádár Jánosra emlékezett a Munkáspárt július 6-án. Az MSZMP egykori főtitkára harminc évvel ezelőtt éppen ezen a napon hunyt el. A Munkáspárt három évtizedes hagyományához híven Fiumei Sírkertben tartotta rendezvényét.  A jelenlevőkhöz a Munkáspárt két ifjú tagja, Kóródi Péter Ózdról és Pintye Péter Debrecenből szólt.

 

A kádári korszakról, a Munkáspárt harmincéves útjáról és mai küldetéséről Thürmer Gyula, a Munkáspárt elnöke beszélt.  A beszédet teljes terjedelemben itt olvashatja:

 

Thürmer Gyula,

a Munkáspárt elnökének beszéde

(Budapest, 2019. július 6.)

 

Tisztelt Ünneplők!

Kedves Elvtársak!

Barátaim!

 

Harminc éve ezen a napon hunyt el Kádár János. Nem állt meg a közlekedés, nem szólaltak meg a mozdonyok és a gyárak kürtjei. Az élet ment a maga menetében.

 

De mi sokan, nagyon sokan, az egyszerű emberek milliói megálltunk egy pillanatra. Összerázkódtunk és megdöbbentünk. Tudtuk, be fog következni. De reménykedtünk, hogy nem most, nem azonnal. Talán egyszer, majd, amikor már tudunk nélküle élni.

Az igazság az, hogy akkor egy éve már nem Kádár János országában éltünk. Viharszerűen zúdult ránk minden, ami Kádár idején tabu volt. Bevezették a többpártrendszert. Az MSZMP-t kivonták a hadseregből, az állambiztonságból. Átalakították a KISZ-t, ifjú kalandorok kezébe adták az ifjúságot. 

Folyt a spontán privatizáció, azaz a népvagyon széthordása, egy egész ország elsikkasztása.

Nagy Imre példakép lett, a demokratikus jövő megtestesítője, Kádár a kínos múlt, amitől szabadulni akartak.

Az MTI július 3-tól adott ki híreket Kádár János állapotáról. Július 4-én Grósz Károly és Nyers Rezső meglátogatták Kádárt a Kútvölgyi Kórházban. Már nem tudtak vele beszélni.

Július 6-án reggel meghalt. A pártközpontban, a vezetésben zűrzavar támadt. Jön George Bush, az amerikai elnök, az új isten! Mit csináljunk? Temessük el csendben, észrevétlenül, hogy ne zavarjuk az amerikai elnököt! – mondták többen a párt és állam felső vezetői közül, és komolyan gondolták.

Becsületére legyen mondva, egy ember volt a vezetésben, Grósz Károly, aki ki merte mondani: emberek, álljon meg a menet! Ennyire még ti se lehettek tisztességtelenek! Ezt nem tehetjük meg azzal az emberrel, aki 32 éven át vezette az országot.

Végül július 14-én a nép tisztességgel kísérhette utolsó útjára Kádár Jánost. A Széchenyi rakparton, az MSZMP székházában ravatalozták fel. Az egyszerű emberek hosszú órákon át álltak sorba a ravatalánál, megkönnyezték, megsiratták.

 

Történelmi pillanat volt. Százezrek az utcán. Lázadnának ők, de nem tudnak. Álljon valaki az élre, védjük meg a nép hatalmát! Szinte hallani a tömegből. De, nincs, aki vezesse őket.

 

Abban a bizonyos sorban sokan álltak közületek is. Éreztük, hogy tennünk kell valamit. Éreztük, de még nem tudtuk, hogy mit.

 

Nem tudtuk, hogy néhány hónap múlva nekünk kell cselekedni. Nekünk kell felemelni az eldobott vörös zászlót. Nekünk kell új pártot alapítani.

 

Barátaim!

 

Erre vállalkoztunk immáron harminc éve, 1989. december 17-én.  Megalakítottuk a Magyar Munkáspártot. Harminc éve becsülettel védjük ezt a zászlót és védeni fogjuk, amíg élünk.

 

Elvtársak!

Harminc éve népszerűtlen küldetést vállaltunk magunkra. Vállaltuk a kádári örökséget, amit nem vállalt senki. Sokan mondták: ne vállaljuk, zsákutcába kerülünk, elszigetelődünk!

Mi vállaltuk. Vállaltuk, mert a gyökerek nélküli növény előbb-utóbb elhal. A gyökerek nélküli párt eltűnik a süllyesztőben.

A mi gyökereink erősek. Kötődünk a szocializmushoz, kötődünk a kádári örökséghez. Sokan csodálkoznak: hogyhogy még ma is él a Munkáspárt? Nos, ezért. Van hitünk, van meggyőződésünk, vannak gyökereink.

Az örökséget vállaltuk, de nem kritika nélkül. Sohasem mondtuk jónak azt, ami rossz volt. De sohasem tagadtuk meg azt, ami jó volt.

Magyarország vezetésének, bárki is legyen az élen, mindig ugyanaz a feladata: megélhetést, biztonságot, jövőt adni az embereknek, a nemzetnek.

Kádár megtette azt, amit rajta kívül senki sem tett meg. Egy rendkívül nehéz pillanatban vállalta az ország vezetését.

Mártírnak lenni, nem könnyű. De még mindig könnyebb, mint vállalni a munkát, leküzdeni a nehézségeket. Egy nemzet nem válhat mártírrá, élnie kell, boldogulnia kell. A vezető dolga, hogy vezesse a népet, megteremtse a nemzet boldogulását. Kádár János ezt tette.

 

Kádár számolt a realitásokkal. Akkor még nem 1989-et írtak, hanem 1956-ot! Kádár tudta, hogy sem a Szovjetunó, sem Kína nem engedi megdönteni a szocializmust.

 

Kádár felismerte, hogy a második világháborút lezáró nagyhatalmi megállapodások is éltek. Az Egyesült Államok ezért sohasem fog a Szovjetunióval háborúzni Magyarországért. Az amerikai csapatok jöttek volna, a németországi támaszpontokon csak a parancsra vártak, de a parancsot sohasem adták ki.  

 

Akkor pedig csak egy reális út van: szocialista országként, a Szovjetunszövetségeseként élni tovább és a lehető legnagyobb mozgásteret találni a magyar nemzeti érdekek érvényesítéséhez.  Tetszik, nem tetszik, Kádár ezt tette.

 

Magyarország Kádár idején a sajátos nemzeti útját járta. Külpolitikai téren sok mindenben engedett, ez igaz.

 

De nem adta fel Magyarország szuverenitását. A KGST nem lett nemzetek feletti szervezet. A nemzeti kormányok döntöttek a nemzeti érdekek egyeztetése alapján.

 

Magyarország nem vált szovjet tagköztársasággá, noha ilyen szándékok voltak. Nem vette át sem Hruscsov képtelen ötleteit, sem Gorbacsov peresztrojkáját.

 

Nem kellett idegen érdekekért háborúzni. Kádár amíg lehetett húzta az 1968-as csehszlovákiai beavatkozást. 1980-ban pedig nemet mondott a szovjetek afganisztáni háborújára. Magyar katonának akkor nem kellett Afganisztánba menni. És egyáltalán háborúba se kellett mennie.

Mire támaszkodott a sajátos nemzeti út politikája? A nemzeti iparra és mezőgazdaságra! A MOM-ra, a Diósgyőri Gépgyárra, a Rábára, a Ganz-MÁVAG-ra, a Medicorra, az Ikarusra, és nem utolsó sorban a Május 1 Ruhagyárra.

És volt nemzeti mezőgazdaság, Bábolna, Mezőhegyes, Nádudvar. Összekapcsolták a háztájit és a nagyüzemi gazdálkodást. Ettől lakott jól a magyar, ettől virágzott a magyar falu.

 

És támaszkodott a nemzeti közmegegyezésre. A kádári szocializmus mindenki számára biztosított egy elfogadható életszínvonalat. Felülről nem engedte, hogy milliomosok, milliárdosok szülessenek. Alulról pedig nem engedte, hogy emberek lehetetlen helyzetbe kerüljenek, elnyomorodjanak.

 

Bárki bármit mondjon, az a rendszer jobb volt, mint a mai.  Lehetsz milliárdos, de lehetsz földönfutó is. A mostani kormány igyekszik sokat adni sok embernek.  De az is tény, hogy szegény és gazdag között ma óriási és egyre nagyobb a különbség.

 

Barátaim!

 

Ma a világ nehezebb helyzetben van, mint bármikor az elmúlt harminc évben. Az Európai Uniót a szétesés fenyegeti.

 

Az EU új vezetése bizonyosan más lesz, mint elődeik. De egy dolog nem változik: semmi közük a dolgozó tömegekhez, a népekhez, az emberekhez!

 

Az Európai Unió vezetőit évtizedek óta egy szempont vezérli: mi jó a tőkének, mi hoz nagyobb profitot. Ennek jegyében minden válságot a dolgozó tömegekkel fizettetnek meg. Elnyomják a nemzeti önállóságot. Megváltoztatják az európai társadalmakat. Roham léptekkel készülődnek egy új világháborúra.

 

A technika, a tudomány fejlődése fantasztikus távlatokat nyithat előttünk. Felszámolhatnánk az éhezést. Egészséges vizet és élelmiszert adhatnánk mindenkinek. Megállíthatnánk a természeti környezet, a klíma rombolását.

 

De nem tehetjük. Ma nem az ember számít, hanem a pénz. Ma nem azt fejlesztik, ami az emberek életét szebbé tehetné, hanem azt, ami profitot hoz.

 

Az emberek, a népek türelme véges. Már nem a középkorban élünk. Tudunk egymásról, kapcsolatban vagyunk egymással. Felismerjük az együttműködés, a közös harc erejét.

 

A magyar emberek is választ várnak.  Kérdés pedig sok van. Van elég időnk saját ipar és mezőgazdaság felépítésére, mielőtt egy világválság lerombolja a nyugati autóipar betelepítésére épített álmokat? Van-e B-terv arra az esetre, ha pár évtizeden belül összeomlik az amerikai birodalom? Van-e terv és akarat egy új világháború elkerülésére?

 

Ne felejtsük el! Magyarország vezetésének, bárki is legyen az élen, mindig ugyanaz a feladata: megélhetést, biztonságot, jövőt adni az embereknek, a nemzetnek.

Vannak, akik ma is a múltért akarnak bosszút állni. Harminc év eltelt a rendszerváltás óta, ideje abbahagyni! Harminc év elteltével ez nem több, mint pótcselekvés. A múlt kiátkozásával a félelmüket leplezik el, s persze azt, hogy nem tudnak választ adni a holnap kérdéseire.

 

Korunk nagy kérdéseire nem csak a hatalomnak kell válaszolnia. Nekünk is dolgunk!  Kádár János emlékét őriznünk kell. Küzdenünk kell, hogy elismerjék méltó helyét a nemzeti történelemben.

 

De a múlton tovább kell lépnünk. Sőt túl kell lépnünk a jelenen is.  A mi dolgunk megmutatni a többség korszerű boldogulásának útját.

 

A mi célunk, hogy minden ember már ma elmondhassa: ma jobban élek, mint tegnap és holnap jobban fogok élni, mint ma.

 

Ehhez az kell, hogy technika vívmányai ne a milliárdosokat gyarapítsák, hanem mindenki javát szolgálják.

 

Ehhez pedig az kell, hogy a társadalom többségének joga, lehetősége legyen eldönteni az ország sorsát.

 

Kádár János emléke, a magyar szocializmus tapasztalata ebben ad segítséget. De a további utat nekünk kell megtenni. Nem egyszerű, de nem is lehetetlen!

 

Adjon erőt Kádár János öröksége!

Lelkesítsen bennünket a Munkáspárt harmincéves harca!

Éljen a Munkáspárt!

Éljen a magyar nép!