fbpx
Magyar koszorú Pekingben: 20 millió kínai életbe került a fasizmus feletti győzelem

Magyar koszorú Pekingben: 20 millió kínai életébe került a fasizmus feletti győzelem

Nyomtatás

A magyar kormányfő már tegnap feltűnést keltett azzal, hogy megkoszorúzta a Tienanmen téren a kínai kommunisták háborús emlékművét. Tölgyessy Péter egyébként épp a héten mondta, hogy a magyar kormányfő keleti nyitást ígérő politikája csúfos kudarc. (http://hvg.hu)

A liberális körök kezdettől fogva támadják a keleti nyitás politikáját. Az ő politikájuk: lefeküdni Amerikának. Az Orbán-kormány sem lép ki a NATO-ból és az EU-ból, de a válságos világhelyzetben ellensúlyokat, pilléreket keres. A kínai emlékmű azoknak a kínai embereknek az emlékét őrzi, akik Kína felszabadításáért küzdöttek a japánok ellen az 1930-as évektől. Japán pedig a fasiszta Németország szövetségese volt. A második világháborúban a fasizmus felett aratott győzelemért a kínai nép közel 20 millió embert áldozott. Tartozunk nekik a tiszteletadással.