fbpx

Mi - Ti

Molnár Gyula letörölhető vörös csillaga

Molnár Gyula letörölhető vörös csillaga

Az MSZP vezetői, köztük Kunhalmi Ágnes, az MSZP budapesti elnöke és Molnár Gyula elnök ellátogattak az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozójára, és felkeresték a Societas - Baloldali Ifjúsági Mozgalom, azaz az MSZP társult ifjúsági szervezetének sátrát. És ha már ott voltak, egy vörös csillagot pingáltattak a karjukra. (http://mti.hu)

Ne tessenek félni, Molnár Gyulán nem marad a vörös csillag. Nem kell szegénynek élete végéig viselni, mint valami ócska külvárosi tetoválást. Az ilyen vörös csillagot belvárosi reklámszakemberek találják ki. Nagyjából ugyanazok, akik a fiatalok vörös trikójára az “Absolut Botka” feliratot tették. A svéd Absolut Vodka, amire a rendkívül találékony felirat utal, nem akárkik itala, hiszen még a legolcsóbb üzletben is 6-7 ezer forint egy üveg. Ja, igen, Molnár Gyula vörös csillaga letörölhető. Nyugi, le is törlik.

Magyar Munkáspárt

KÖVESS MINKET