fbpx
Mikor volt nagyobb biztonság, most vagy a szocializmusban?

Mikor volt nagyobb biztonság, most vagy a szocializmusban?

Nyomtatás

Lenin, Sztálin és Che Guevara portréival, vörös zászlók alatt vonult fel Moszkvában több ezer ember a Nagy Október 100. évfordulóján. A részvevők, köztük Gennagyij Zjuganovval, az Oroszországi Föderáció Kommunista Pártja Központi Bizottságának elnökével, a központi Tverszkaja (volt Gorkij) utcát keresztezve a Bolsoj színház elé vonult. Zjuganov a Pervij kanal (Első csatorna) állami televíziónak nyilatkozva bejelentette, hogy indulni akar a március 18-án megtartandó elnökválasztáson. napját, amelyen a Moszkvát is megszállva tartó lengyelek elleni 1612-es felkelésre emlékeznek. (http://mti.hu)

Oroszországban sem feledték el az októberi forradalmat. Egyre több ember veti össze mai életét azzal, ahogyan a szocializmusban éltek az emberek. Egyre többen mondják, hogy akkor jobb volt. Biztonság volt, béke volt, munka és biztos megélhetés.