fbpx

Mi - Ti

Kordás-Székely: képesek-e a dolgozókért küzdeni a tőkével szemben?

Kordás-Székely: képesek-e a dolgozókért küzdeni a tőkével szemben?

Kordás Lászlót választotta a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) elnökének a szervezet tisztújító kongresszusa csütörtökön. A szövetséget egyébként 2015 óta Kordás vezette, tehát most másodjára kapott bizalmat. Az alelnöki poszton sem történt változás: Székely Tamás, a vegyipari szakszervezeti szövetség elnöke ugyancsak második ciklusát kezdheti meg ezen a poszton. (www.szakszervezet.hu)

A túlóra új szabályozásával a kormány kihívta maga ellen a sorsot, és eleinte úgy tűnt, hogy a szakszervezetek ki tudják használni ezt a helyzetet. De nem tudták. Sejtették, hogy a törvény megváltoztatását egyedül aligha tudják kikényszeríteni, ezért elfogadták a liberális pártok támogatását. Ettől a pillanattól kezdve a szakszervezetek ügye, a dolgozók ügye háttérbe szorult.

December óta sokan lépnek be a szakszervezetekbe. Sokan örülnek annak, hogy végre hallatják hangjukat a szervezett dolgozók. Az Audisok sikere harcra ösztönöz másokat, még akkor is, ha tudjuk, hogy másutt mások a feltételek. De a java most jön. Sikerül-e felszámolni a szakszervezetek elaprózottságát? Képesek-e elválasztani a dolgozók érdekvédelmi harcát a politikai pártok hatalmi csatáitól? Képesek-e osztályuk, a munkások, a dolgozók érdekeiért küzdeni a tőke érdekeivel szemben?

Magyar Munkáspárt

KÖVESS MINKET