fbpx
EU-Kína: Kézfogás volt, puszi nem

EU-Kína: Kézfogás volt, puszi nem

Nyomtatás

Kína és az EU együtt fog működni a jövőben is. – jelentette ki Wang Yi kínai külügyminiszter és Federica Mogherini, EU-főbiztos. Wang Yi hozzátette: Kína és az EU között nincsenek alapvető ellentétek, de a kapcsolatokért mindkét félnek tennie kell. Az együttműködés pedig win-win alapú legyen, vagyis mindenki nyerjen. Majd kiemelte: mindennek az alapja a kölcsönös bizalom. (http://www.xinhuanet.com)

Az EU Kína-politikáját vázoló EU-dokumentum nem sokkal az EU és Kína külügyminisztereinek találkozója előtt jelent meg. A dokumentum első ízben nevezi Kínát „gazdasági versenytársnak” és olyan „rendszer-riválisnak, amely a kormányzás alternatív modelljét” mutatja fel. Ráadásul egyes EU-országok éppen a közelmúltban indítottak különféle eljárásokat a Huawei ellen. Másokat meg Pompeo külügyminiszter próbált meggyőzni, hogy ugyancsak ezt tegyék. Az EU vezetése meg a kelet-európai országokat vádolta meg, hogy külön alkut kötnek Kínával. Morgherini magyarázkodásra szorult, mondván, hogy az új EU-papír mellett a régiek is érvényben vannak.  Az EU nem kér a kínai sajátosságú szocializmusból, Kína pedig láthatóan ódzkodik attól, hogy belemásszon az EU nemzetközi akcióiba. A csata folytatódik áprilisban, amikor az EU és Kína miniszterelnökei jönnek össze.