Az emberek többsége ritkán, talán sohasem mondja ki azt, hogy kapitalizmus. Minek is? Nagy szavak, a politizálóknak valók! Van nekünk elég bajunk, mondják sokan, nem érünk rá ilyennel foglalkozni!

Persze mindenki hallott már a kapitalizmusról, a tőkés rendszerről, de ez az egész mintha tőlünk függetlenül létezne, valahol a távolban, fényévnyi távolságra. Nem számít! Vagyunk mi és van a kapitalizmus, nincs közünk egymáshoz.

De a valóság más. Immáron három és fél évtizede benne élünk. A kapitalizmus nem távol van tőlünk, hanem itt van, mindennap találkozunk vele, átszővi az életünket.

Szidjuk az egészségügyi ellátást. A kis faluban hetente egyszer jön az orvos. Ennyire van ideje. A praxisához több falu tartozik. Mindenütt ott kellene lennie, talán akarja is, de valójában úgy isten igazából nincs sehol sem.

Eszünkbe jut a kapitalizmus? Ugye, nem? Pedig tudnunk kellene, hogy a tőkés rendszerváltás tette tönkre az állami ellátásra épülő egészségügyet. A körzeti orvos állami alkalmazott volt, és nem magánvállalkozó. Privatizálták a körzeti orvosi ellátást, mert kapitalizmust akartak nem csak nagyban, kicsiben is. Mi meg elhittük, hogy jobb lesz. Nem lett jobb, rosszabb lett!

Megdöbbenünk, amikor egy kilencven éves doktor lát el bennünket az ügyeleten. Nem a világ végén, itt a fővárosban! Nincs más! Hol van itt a kapitalizmus? Hányan tapsoltak amikor beléptünk az EU-ba? Mehetünk dolgozni nyugatra, több pénzért, jobb életért! Igen, a munkaerő szabadon mehet, de nem csak a hentes, a villanyszerelő, a tetőfedő, az orvos is!  És megy is. Ezt se így gondoltuk, de ez lett belőle, mert ez is a kapitalizmus.

Védjük meg a magyar falut! Hirdeti a kormány, és igaza van: védjük meg! De hogyan? A kis falvakból menekülnek a fiatalok, mert nincs semmi.  A szocializmusban szinte minden faluban volt kultúrház. Jöttek színészek a fővárosból vagy a megyei színházból. Voltak szakkörök, közös kirándulások.

Mára mindez eltűnt. Nincs, aki fizesse, nincs, aki fenntartsa. A szocializmusban a helyi termelőszövetkezet besegített a helyi tanácsnak, az állam is adott pénzt. Ma nincs tsz, az önkormányzatnak pedig nincs pénze, és nem is nagyon érzi dolgának. A pénz, a pénz, és újra csak a pénz, vagyis a kapitalizmus!

Az állam ma sok mindennel támogatja a fiatalokat. Helyes, jó dolog! Segíteni kell a fiatalok tanulását, a családalapítást, végül is a jövő tőlük függ. De mi van azokkal, akik megöregedtek, elérték a szép kort, hogy finoman írjuk le a valóságot? Mi lesz az idős emberrel, ha megbetegszik, ha már nem tud önmagáról gondoskodni? Van elég idősek otthona? És az, ami van, emberhez méltó körülményeket, emberhez méltó életet biztosít nekik?

Tudjuk a választ. Nincs elég pénz, nincs mert kapitalizmus van. Nem az ember a fontos, hanem a profit, a haszon. Az öregek gondozása nem hozza a pénzt, hanem viszi! Az idősek pedig elszenvedik a velünk élő kapitalizmust. Pedig többet érdemelnek. Ők építették mindent, ami körülöttünk van. Tartozunk nekik, de vajon tudjuk-e a tartozást törleszteni, ha életünk minden pillanatát a pénz uralma határozza meg?

Negyedik évtizede élünk a kapitalizmusban. Eleinte sokan hitték, hogy jól van ez így. Visszük magunkkal azt, ami jó volt a régi rendszerben, a szocializmusban, és hozzátesszük mindazt, amit jónak látunk a kapitalizmusból.

Ideje bevallanunk, amit már tudunk, csak nehéz elismerni. A kapitalizmus nem jóléti intézmény. Nem azért van, hogy nekünk, embereknek jobb legyen. Azért van, hogy a tőkés, a tulajdonos jól éljen, profitja legyen, gazdagodjon.

A kapitalizmus intézményei, az EU és a többi nem azért vannak, hogy a szegényebb országokat megsegítsék, a maguk fejlettségi szintjére emeljék. Dolgozzunk nekik, vegyük meg az ő árujukat, ez az ő érdekük. Sőt, még ez sem elég! Elvárják, hogy úgy éljünk, úgy gondolkodjunk, mint ők. Ne önállósodjunk, ne lógjunk ki a sorból, mert különben a fejünkre ütnek. Elvégre kapitalizmus van, a pénz uralma, és pénzük nekik van.

A rendszerváltáskor nem kérdezték meg, hogy akarunk-e kapitalizmust. 1990 tavaszán nem arról szavaztunk, hogy lemondunk a szocializmusról és elfogadjuk a tőke uralmát. Nem mondták meg, hogy a demokrácia, Európa, piacgazdaság, mindez csak ígéret, üveggyöngy, a valóság más lesz.

Becsaptak bennünket és mi is becsaptuk önmagunkat. Sőt, azóta négy évenként újra és újra becsapjuk saját magunkat. Áltatjuk magunkat, magyarázkodunk, aztán elhisszük, hogy elég leváltani a kormányt és egy másikat megválasztani, és minden megváltozik.

Sok minden változhat, de a lényeg nem. 1990 óta tőkés kormányok követik egymást, a tőke érdekeit érvényesítik, a kapitalizmust tartják fenn. Ígérhetnek „rendszerváltást”, de ilyen nem lesz.

Ha nem akarunk a kapitalizmusban élni, ha nem akarunk továbbra is rabjai lenni, új utakat kell keresni. 2026-ban a Munkáspárt kínálja ezt az alternatívát.