Békét akarunk. Vélhetően nem nagyon van magyar ember, aki háborút akarna. Még azokról az állami vezetőkről sem feltételezem, akik milliárdokat költenek fegyverkezésre, a hadsereg megerősítésére. Szerintem a többségük tisztában van a tényekkel, és szeretné elkerülni, hogy a Honvédséget valaha is nagy háborúban kelljen kipróbálni.
Most már elég biztosnak tűnik, hogy az EU így vagy úgy, de megnyirbálja a Magyarországnak járó EU-s pénzeket. Az EU-s pénzek elvonása büntetés az Orbán-kormányért – ismételgeti örömittasan az ellenzék. Ez éppen olyan politikai tudatlanság, mint azt állítani, hogy Trianon büntetés volt az 1919-es Tanácsköztársaságért.
Nem akartam Gorbacsovról írni. Ő a Szovjetunió egykori vezetője, a 20. század utolsó másfél évtizedének egyik meghatározó személyisége. Hogy jövök én ahhoz, hogy róla írjak?
Csakhogy ma én vagyok az egyetlen magyar politikus, aki nemcsak személyesen ismerte, de 1983-91 között rendszeresen találkozott vele. Ez pedig felelősséget jelent. Felelősséget azokkal szemben, akik már nem mondhatják el a maguk igazát. Felelősséget a ma élők iránt, akik közül sokan nem értik, hogyan is került a világ a mai siralmas állapotába, miért van háború Ukrajnában, miért rettegünk a holnaptól.
Rendkívüli időket élünk, amikor bátorságra, rendkívüli megoldásokra van szükség. Sokszor elmondtuk, hogy sem Európában, sem Magyarországon nincs forradalmi helyzet, de számtalan bizonytalansági tényező van, és bármikor kialakulhat egy olyan helyzet, amikor a tömegek már nem akarnak a régi módon élni, és a hatalom birtokosai már nem tudják hatalmukat a régi módon fenntartani.
Oroszország nem fogja megtámadni Magyarországot. Ezt nem Putyin elnök mondta nekem, nem vagyunk ilyen nexusban, de el tudom képzelni, hogy a miniszterelnöknek megmondta. Feltételezem, hogy Lavrov külügyminiszter se mondott mást magyar partnerének.
