Nem tudom, hogy Nagy Márton miniszter úr mennyit törte a fejét, de a kiskocsmák fejlesztésének ötlete kifejezetten eredeti, mondhatni hungarikum. Egymilliárd forintot ígért a támogatásukra, mondván, hogy a kiskocsma a falu lelke. Helyes, ez kell nekünk!
Meglepő dolgokat mondott minap Magyarország miniszterelnöke. Az országok „a saját biztonságukhoz szükséges befolyási övezetek feletti jogaikat” igyekeznek megszerezni, mondta. Példaként szóba hozta Ukrajna NATO-tagságát, amit kijelentése szerint az oroszok meg fognak akadályozni. Szólt Grönlandról, Kanadáról és Panamáról, de nem szólt a Krímről és a Donbaszról, pedig ez sokkal inkább napirenden van. Ha másért nem, hát azért, mert ott már orosz csapatok vannak. Magyar miniszterelnökként szólhatott volna legalább Kárpátaljáról, ahol ugyan nincsenek magyar katonák, de azért a magyar politika igyekszik befolyását érvényesíteni.
Hetek óta csak Amerikára gondolunk. Számoljuk a napokat, várjuk a hétfőt, amikor miniszterelnök úr szavai szerint minden megváltozik. Nos, mikor e sorokat olvassák, a világ már túl van az elnöki beiktatás hétfőjén, és várja a csodát, de legalább is a változást.
„Olvassátok, irigyeljetek”, mondhatnám Majakovszkij után szabadon, „én a Szovjetunió polgára vagyok.” Illetve mit is beszélek, én digitális állampolgár vagyok. Már egy hete!
Nem volt nagy dolog. Csak elő kellett keresnem a személyigazolvány zöld kódkártyáját, amire két éve azt mondta az ügyintéző, hogy belátható ideig nem lesz rá szükség. Felháborító! Hogy a köz egy alkalmazottja ennyire ne bízzon a rendszerben! Nehogy már azt gondolja bárki is, hogy a kormány nem tartja be azt, amit mond. Lesz digitális átállás, mondták, és lett is!
Húsz éve, 2004. december 5-én népszavazás volt hazánkban. Az egyik kérdés így hangzott: „Egyetért-e Ön azzal, hogy az egészségügyi közszolgáltató intézmények, kórházak maradjanak állami, önkormányzati tulajdonban, ezért az Országgyűlés semmisítse meg az ezzel ellentétes törvényt?” Magyarul, eladják-e a kórházakat, vagy sem.
