Önökben még nem merült fel az a kérdés, hogy a 21. században, a tudomány és technika mai fejlettsége mellett miért küszködik a világ egy járvánnyal hónapokig? Hogy történhet meg, hogy emberek ezrei halnak meg napok alatt? Miért vagyunk bajban?
Harminc éve, 1990. március 25-én országgyűlési választások voltak Magyarországon. Véget ért egy több éves folyamat, amely során a hatalmat elvették a dolgozóktól, a néptől. A hatalom jogilag is azok kezébe került, akik egy más rendszert akartak, a kapitalizmust. A Munkáspárt ezt a napot nyilvánította a kapitalizmus áldozatai napjának.
Március 15-e legszebb nemzeti ünnepünk. Magasztos, felemelő, lelkesítő. Minden fajta aktualizálása fölösleges és nagyszerű elődjeinkre nézve talán még sértő is. Tiszteljük őket úgy, ahogyan bevonultak történelmünkbe, értékeljük bennük azt, amit ott és akkor tettek!
Az elhagyott oltárnak is lehet mártírja. – mondatja Madách Évával Az ember tragédiájában. Gimnazista koromban maradt meg bennem ez az idézet. Akkoriban inkább csak tetszett, jól hangzott.
A rendszerváltás megváltoztatta életünket. A kapitalizmus a pénzt tette fő céllá és értékmérővé. Minden más, tisztesség, becsület, tudás, munka háttérbe szorult. Látod, a húgod mire vitte? – mondta eleinte korholóan anyám. Nekik házuk lett, nagy kocsijuk! És neked mid van? Később, amikor húgomék vállalkozásának leáldozott, és ráment a nagy ház és nagy kocsi is, nem is akarta elhinni, hogy a pénz világa tette tönkre, ugyanaz, amely húsz évvel előtte magasra röpítette.
