Mi a bal szemünkkel nézünk a világra. Így sok mindent észreveszünk, amit csak a jobb szemünkkel nem látnánk. Másként is látjuk a világot, mondjuk úgy, balszemmel. Ezután minden számunkban elmondjuk, miként is látjuk az éppen esedékes eseményeket a saját politikai értékítéletünk alapján, balszemmel.
Harminckettedik évünket kezdjük el. Ellenfeleink sokszor el akartak törölni bennünket, de mi itt vagyunk.
A járvány sok számításunkat keresztülhúzta. De nincs okunk sem szégyenkezésre, sem kishitűségre. A Munkáspárt ma is országos párt, és megvan mindenünk ahhoz, hogy az is maradjunk a következő időszakban is.
„Jó volt ez az év! Sose legyen rosszabb!” – szokta volt mondani apám Szenteste, amikor már túl voltunk az ajándékbontás izgalmán. Sose mondta, hogy pocsék volt az év, még akkor sem, ha az volt. „Túléltük, még ajándékra is tellett, megyünk tovább!” Sose mondott többet, de nem is kellett, értettük.
Ellentmond-e egymásnak e két szó? Néhány nap, és itt a karácsony, az egyik leghagyományosabb ünnepünk. De közeleg az új év is, s tudjuk, hogy a járványból, a válságból aligha tudunk kilábalni alkotó gondolatok, új megoldások nélkül.
Demokrácia! Három évtizede sokaknak elég volt e szót hallani, és úgy érezték, hogy egy új világ kezdetén vagyunk.
A rendszerváltóknak azt jelentette, hogy fel lehet számolni a szocialista államot. Ha pedig, nincs, ami védje a társadalom tulajdonát, akkor miénk a világ, lehet privatizálni, gazdagodni. Ne szépítsük a dolgokat, ez is történt!
Mi lesz, ha kijövünk a pincéből? Három évesen, ’56 novemberében igencsak foglalkoztatott a kérdés. Az idősek világpolitikai eszmefuttatásai nem kötöttek le. Bevallom őszintén akkoriban az se nagyon izgatott, hogy milyen katona jön, amerikai vagy orosz. Haza jön-e apám? Lesz-e kenyér, ha kijövünk végre a pincéből? Ez volt a fontos.
