A magyar miniszterelnök és az amerikai elnök mostani találkozója vitathatatlanul történelmi esemény.

Soha a történelemben magyar kormány még nem igyekezett ilyen mértékben összekötni Magyarország sorsát az Egyesült Államokkal, mint ahogyan az Orbán-kormány teszi.  A magyar vezetők általában levizitáltak a Fehér Házban. Volt kereskedés is, kisebb-nagyobb amerikai beruházások is. És, amióta NATO-tagok lettünk, illik katonai téren alkalmazkodni az amerikaiakhoz.

Az Orbán-kormány az amerikai kártyára sokat tett. Nem mindent, de nagyon sokat. Védelmet remél az EU egyre durvább támadásaival szemben, és ki tudja, nagyon hosszú távon már arra is gondolnak, hogy a magyar-amerikai szövetség mentőöv lehet egy EU nélküli világban.

Amerikai hátszéllel könnyebben biztosítható az ország pillanatnyi pénzügyi stabilitása. Az amerikai beruházásokat pedig hosszú távú fejlődésünk lényeges pillérének tekintik.

Történelmi esemény a mostani csúcstalálkozó azért is, mert soha amerikai kormányzat nem szánt ilyen fontos szerepet Magyarországnak.  Egy voltunk a NATO-szövetségesek közül, akit sikerült bevonni különböző amerikai érdekeltségű NATO-akciókba. Végül is húsz évig el sem mozdultunk az amerikaiak mellől Afganisztánban. De nem voltunk főszereplők. Nem is lehettünk azok egy Lengyelország vagy egy Románia mellett.

A jelenlegi amerikai vezetésnek kellenek eszmei szövetségesek, olyanok, akik a kapitalizmus válságát hasonlóképpen akarják megoldani. Trump azzal az ígérettel lett elnök, hogy megmenti az amerikai kapitalizmust. Az európaiaknak megüzente, hogy Amerika után őket is megmenti, de követniük kell őt. Trump keresi a hasonlóan gondolkodókat, de nem igen talál ilyeneket.

A magyar miniszterelnökkel félszavakból értik egymást. De a lényeg az, hogy az államkapitalista modell alkalmazása Magyarországon sikeres volt. Az Orbán-kormány leküzdötte a covidot, a tömeges munkanélküliséget, és erőszak alkalmazása nélkül stabilan tartotta a tőkés rendszert.

Az amerikaiak vélhetően fontos előretolt bázis szerepet szánták Magyarországnak. A hírek szerint Magyarország lehet az amerikai mini atomerőművek terjesztésének központja, az amerikai katonai termékek kelet-európai értékesítésének fontos pillére.

Valljuk be őszintén, nagyon keveset tudunk arról, hogy pontosan mi is történt Washingtonban. A csúcstalálkozót hónapok óta készítik elő. A külügyminiszter és helyettesei rengetegszer megfordultak Amerikában. A vezérkari főnök is kiutazott és tárgyalt az amerikai katonai vezetéssel. A budapesti amerikai ügyvivő rendszeresen beszélt a magyar vezetés szinte minden lényeges tagjával. Mindez arra mutat, hogy nem ment könnyen az egyezkedés, és a magyar tárgyalók igyekeztek elfogadható megoldásokat találni.

A nukleáris együttműködés új terület, de egyelőre csak egy szándéknyilatkozat aláírásáig jutottak. Hát igen, 20 milliárd dollárt költeni amerikai mini erőművekre, nem lehet egyszerű dolog.

Elég világosok a katonai együttműködés vonalai. Amerikai fegyvereket veszünk, amivel minden bizonnyal hozzájárulunk az amerikai hadiipar profitjához. A katonai szerződésrendszer átalakításának terve arra utal, hogy Magyarország egyre jobban integrálódik az amerikai katonai elképzelésekbe. A közel múltban lezajlott hadgyakorlat is megmutatta, hogy háború esetén a magyar terület, a magyar egészségügyi rendszer fontos szerepet játszhat.

Még nyilván sok mindent megtudunk majd a találkozóról, ezért nem érdemes túlzott értékelésekbe bocsátkozni. A kérdés egyébként is az, hogy mi történik Washington után.

Elfogadja-e a magyar társadalom az Amerikához fűződő viszony ilyen mértékű erősítését? Most már nem csak arról van szó, hogy „Amerikai kuckó” működik magyar egyetemeken. Ez már jóval több: szerves illeszkedés az amerikai tervekbe.

Elfogadja-e a magyar nép, hogy az új amerikai-magyar viszony sokba fog kerülni Magyarországnak? A vízummenetesség visszaállításának nyilván sokan fognak örülni. Ne feledjük, nem csak a tehetősek utaznak! Sok magyarnak vannak gyermekei, rokonai odaát.

Mi lesz a keleti nyitással? Hogyan reagál Oroszország arra, hogy engedünk az amerikai nyomásnak, és hosszú távon áttérünk az amerikai energiahordozókra?

Hogyan érinti mindez a magyar-kínai politikai kapcsolatokat? Erősíti nagy netán gyengíti az egymás iránti bizalmat, amely nélkül gazdasági téren sem haladtunk volna ennyire előre?

Milyen távlatok nyílnak az ukrajnai háború lezárása előtt? Nyílnak-e egyáltalán? Az amerikai nyilatkozatok persze a békéről szólnak, a cselekedetek pedig a háború folytatásáról.

Aki gondolkodik Magyarországon, nyilván érti, hogy a magyar vezetés kényszerhelyzetben van.

A kormány a társadalmi juttatásokkal már szinte elment a falig. A kapitalista rendszerben nem lehet folyamatosan elvenni a tőkétől.

A pénzügyi stabilitás fenntartása nagyon nagy feladat és a veszélyek nem hárultak el.

Nyomasztó a liberális EU folyamatos nyomása, és nehéz megmondani, hogy elfoglalják-e a patrióta erők Brüsszelt.

A háború folyik, és ennek menetét nem Magyarország határozza meg.

Nehéz megmondani, hogy hosszú távon mi lesz a kifutása az új magyar-amerikai szövetségnek.

Az őszinte beszéd sok mindenben segítene. És nem csak azért, mert néhány hónap múlva választások lesznek.