Iskoláskoromban a burzsoá, azaz a gazdag tőkés, csúnya, kövér figuraként jelent meg előttünk, aki feltétlen szivarozott miközben szívta a proletárok, azaz a munkások vérét. Mire elvégeztem a gimnáziumot a burzsoá már partner lett, akivel az enyhülés viszonyai között hasznos üzleteket lehetett kötni. Az 1980-as évekre a burzsoá már a nyugati haladás, az európai kultúrkör megtestesítőjévé lépett elő.

Persze nem a mi képzelőerőnk változott, hiszen a magyar embereknek csak elenyésző kisebbsége találkozott húsvér burzsoákkal. Az átalakulás a hivatalos politikusok fejében ment végbe, akik már-már barátnak tekintették a nyugati gazdagokat, s előszeretettel feledkeztek meg arról, hogy a burzsoá szívja a munkás vérét. Pedig tényleg szívja.

Én magam is akkor találkoztam igazi burzsoával, amikor Grósz Károly tanácsadójaként számos nyugati üzletemberrel hozott össze a sors. Nem voltak kövérek, nem is szivaroztak. Hannes Androsch osztrák milliomos, egy időben Ausztria pénzügyminisztere nagyon is okos és rokonszenves volt. De éppen őt látva értettem meg, hogy a burzsoá ravasz és nehezen legyőzhető ellenfelünk, sőt ellenségünk. Sajnos, a rendszerváltás előtti vezetőgarnitúrának nem ez volt a véleménye.

De visszatérve a jótékony burzsoákra, most ne a karácsony előtti ételosztogatásra és hasonlókra tessék gondolni! A burzsoá szívesen emberbarátkodik, részben, hogy lelkiismeretét tisztába tegye, részben azért, mert az ilyen adományok jól mutatnak majd az adóbevallásban. Most azokra tessék gondolni, akik a „jótékonykodást” az állami politika szintjére emelték, azaz a mostani kormányra, és a mögöttük álló tőkés körökre!

Nincs is szebb annál, hogy a kormány folyamatosan csökkenti a rezsit. Örülünk neki, senki sem szeret sokat fizetni az áramért, a gázért, meg a többiért. A rezsit eddig azzal tudták csökkenteni, hogy a magáncégekre különadókat vetettek ki. A különadó nem azt jelentette, hogy a kormány valami újat elvett a tőkésektől, és azt nekünk, a szegényeknek adta. A kormány a korábbi extraprofit egy részét fizetette vissza. Vagyis azt a pénz, amit a cégek tőlünk vettek el Hozzáteszem, a mindenkori kormányok tudtával. Úgye, így már egy kicsit más a menyasszony fekvése.

A mai magyar burzsoák jótékonykodásának szép példája az, ahogyan a kormány ingyenessé teszi a tankönyveket, az iskolai étkeztetést, hogy mást ne mondjunk. A gyermekeink ebédjét nem a kormánytagok fizetik a saját zsebükből, hanem a költségvetés állja. Miből van a költségvetésnek pénze erre? Például az adókból, köztük az igen magas általános forgalmi adóból. Vagyis megint csak a mi pénzünkből folyik a jótékonykodás.

Nem lehet azt mondani, hogy az Orbán-kormány nem korlátozza a tőkét. Korlátozza, de nem abszolút értelemben, vagyis nem elvesz tőle, hanem a tőke gazdagodása elé gördít bizonyos átmeneti akadályokat. A nagybankok nagyon szépen megszedték magukat a devizahitelekkel. Ez tipikusan extraprofit volt, hiszen ilyen profitot Nyugat Európában nem lehetett elérni. Arról nem is beszélve, hogy a devizalapú lakáshitelezés ott már évek óta büntetendő cselekmény volt. Az Orbán-kormány nem vette el a teljes extraprofitot a bankoktól, csak egy részét, és a jövőre nézve megtiltotta ezt a tevékenységet. De nem csak a bankok fizettek, hanem a lakosság érintett része is.

Mi lett volna a mi megoldásunk? A bankoknak kellett volna állni a cehhet, hiszen ők tudták, hogy átverik az embereket. De tovább megyek. Mit jelentene a tőke igazi korlátozása? Nos, azt, hogy bevezetünk egyszeri 40 százalékos vagyonadót. Ez a tőke közvetlen korlátozását jelenti, s éppen ezért nem szerepel sem a Fidesz, sem a Jobbik, sem más polgári párt programjában.

Mi az így beszedett pénzt az emberek valóságos szükségleteire fordítanánk. Például az egészségügyre, az oktatásra. Az életköltségek, így a rezsi csökkentése fontos, de nem változtatja az emberek helyzetét. A tőkés kormány az állami jótékonykodással a mindennapi élet nehézségein enyhít valamennyit, miközben az emberek millióit ott hagyja a sárban, ahol eddig is voltak. Mi kihúznánk az embereket a sárból, abból a társadalmi kényszerhelyzetből, amibe a kapitalizmus beletaszította őket.

A tőkés kormány, nem csak az Orbán-kormány, minden más tőkés kormány is a jótékonykodással politikai célokat akar elérni. Durvábban fogalmazva: így akarja befogni az emberek száját. A kormány és a mögöttük álló tőkések nem várják el, hogy szeressék őket. Elég, ha a dolgozó nép nem jártatja a száját, nem tüntet, nem sztrájkol.

Furcsa módon a görög munkásosztály harcolta ki nekünk a magyar kormány szociális intézkedéseit. Orbánék okosak. Tudták, ha nem adnak valamit az embereknek, a görög példa előbb-utóbb kapós lesz. Ezért adtak. A görög dolgozókat azonban átverték a Szirizával. A görög tömegek előbb-utóbb fel fognak ébredni, de ha magunknak jót akarunk, akkor nem várhatunk arra, hogy az athéni munkás bírja a magyar tőkéseket jobb belátásra. Ez a mi dolgunk, a magyar dolgozók dolga, és nem utolsó sorban a Munkáspárt dolga.

Thürmer Gyula