Újratervezés! Hát igen, két hónap elzártság után sok mindent újra kell gondolnunk, sok mindent újra kell terveznünk.

Kezdjük mindjárt a kormánnyal! Két hónapja mást se hallunk, mint hogy minden magyar felelős minden magyarért, meg hogy egyetlen magyar sem marad bajban. Jól hangzik, de a valóság más. A milliárdos magyarnak valóban nincs baja, de a kis jövedelmű magyarnak a csökkentett bérből kell eltartania a gyerekeit, akik nem kevésbé magyarok. A szupergazdagok elviselik, hogy az ennivaló egyre drágább, de az emberek többségének jól meg kell néznie, hogy mire telik és mire nem.

A kormány válaszra sem méltatta a Munkáspárt levelét arról, hogy osszuk meg a terheket. Ha már minden magyar felelős minden magyarért, akkor fizessenek a szupergazdagok. A kormány nem vetett ki szolidaritási adót a milliárdosokra, sőt azt a pénzt is visszaadja a bankoknak, amit most a válság kezelésére elvettek tőlük.

Nehéz kimondani, de tény: a kormány nem segíteni akar a dolgozó embereken, hanem befogni a szájukat, megakadályozni, hogy az emberek bizonytalanságukban és dühökben a kapitalizmus ellen forduljanak.

Jó érzés, hogy szabadok vagyunk, még ha csak apránként is. Az igazság az, hogy bármit mondjon a főváros polgármestere, én eddig sem éreztem magam rabnak. Viszont kifejezett büntetésnek tekintem, hogy főpolgármester úr elrabol a családomtól, mivel az új bicikliútjai miatt egy órával később érek haza.

Miért kell mindennek úgy lenni, mint régen? Hallottak bárkit is panaszkodni amiatt, hogy ingyenes a parkolás? Én azt mondom, szüntessék meg egyszer és mindenkorra a parkolási díjakat!  De szinte biztos, hogy vége a „szeressük egymást, gyerekek” időszaknak, és újra csak a pénz beszél, és a parkolásért újra fizetni kell majd. Az ellenzék követeli, a kormány pedig nem fogja akadályozni.

De menjünk tovább! Újra kellene gondolni helyünket a világban. Nem elég kimondani, hogy a járvány idején a nyugat nem segített, keletről viszont jött a támogatás. Tegyük fel a kérdést! Miért akarunk minden áron olyanokhoz tartozni, akik a bajban nem segítettek, sőt folyamatosan megalázzák Magyarországot? Miért ragaszkodunk az EU-hoz? Miért vállalunk be újabb és újabb kötelezettségeket a NATO-ban?

Száz évvel Trianon után nem elég iszonyú mennyiségű kőbe sírni fájdalmunkat. A Szabadság téri emlékmű egy centit se visz bennünket előre. Ki kellene mondani, hogy minden háborúból, minden szövetségből ki lehet ugorni, ha a nemzet érdeke azt kívánja. Ha a Horthy-rendszer elitje nem fél olyan iszonyatosan Oroszországtól és otthagyja Hitlert, ma más lenne a helyzet. Ha nem irtóztak volna mindentől, ami vörös, ha legalább annyira pragmatisták lettek volna, mint a román vagy a finn elit, ma talán nem kellene siratnunk Trianont, mert már nem lenne Trianon.

Ki kellene mondanunk, hogy nyugaton sohasem lesz senki a szövetségesünk a történelmi sérelmek orvoslásában. Trianonért nem a Tanácsköztársaság a felelős, hanem a francia és brit nagytőke gyarmatosítási vágya. Romániában egyszer örülhettek a magyarok autonómiának, de azt nem az EU-nak, hanem a Szovjetunió fellépésének köszönhették.

Nyugaton sohasem fognak egyenlő partnernek tekinteni bennünket. Sohasem fognak sorstársként ránk nézni. Egy célpont vagyunk, ahova érdemes beruházni, mert az emberek hajlandók kevesebb pénzért dolgozni, és ráadásul nem jártatják a szájukat, nem harcolnak, nem sztrájkolnak, nem tüntetnek.

Függetlenség! Ezt kellene a zászlónkra írni. Ezt kellene a gazdaságpolitika alapjává tenni. Ha mindig a multikra építjük a gazdaságot, sohasem leszünk függetlenek.

Függetlenséget az ellátásban! Termeljünk meg itthon mindent, amit lehet! A magyar föld sokkal többre képes, de mi nem használjuk ki. Adjuk vissza az ország élelmiszerfüggetlenségét!

Erősítsük meg a magyar embert! Nem szavakkal, nem átmeneti könnyítésekkel és csábító támogatásokkal! Azt adjuk meg, ami alapvetően változtatja meg az emberek helyzetét!

Újra kell tervezni az egészségügyet! Az igaz, hogy az egészségügy megoldotta a járvány okozta feladatokat, de közben mindennapos szolgáltatások álltak le. Az is igaz, hogy most mindenre volt pénz, de pénznek lennie kell békeidőben is. Az egészségügyre egész egyszerűen többet kell költeni.

Új helyzetet kell teremteni az oktatásban. Működik a távoktatás, de kiderült, hogy sok családban nincs számítógép. Szegregációról vitatkozunk, sajnáltatjuk a cigány fiatalokat, és közben elfeledkezünk egy sokkal nagyobb szegregációról. Ma a szegény családok gyermekei nem jutnak el oda, ahova eljutnak a gazdagok. Az oktatásra több pénzt kell költeni, és mindenki számára hozzáférhetővé kell tenni. Nem képzett elitre van szükség, hanem képzett magyar emberek sokaságára.

Lakásokat kell építeni! Sokat, olcsón, mindenkinek! A lakhatás lehetősége sokkal inkább természetes emberi jog, mint mondjuk a nemünk megválasztása.

Sok minden függ tőlünk. Legyünk függetlenek a gondolkodásukban! A saját utunkat járjuk, ne azt, amit a kormány vagy az ellenzék ránk erőltet!

Most lehetőséget kapunk az újragondolásra, az újratervezésre.  Lehetőséget kap a kormány is, az ellenzék is. De vajon képesek-e rá? Ne szalasszuk el az újratervezés lehetőségét! Ne engedjük, hogy mások elszalasszák!

Thürmer Gyula