A koronavírus mintha kicserélte volna a tőkés kormányokat. Csupa jó szív, emberiesség, segítőkészség.  Bármit, csak munkanélküliséget ne! – mondják egymás után a nyugati kormányok. Sietve átvállalják a munkavállalók nettójövedelmének egy részét. Visszatérési segélyeket gondoltak ki.  A munkavállalók mellett a gyermekek léptek elő a támogatás fő alanyaivá. Szinte minden kormány ad valamennyit a gyermekeknek. És akkor még nem is beszéltünk az adókedvezményekről és sok minden egyébről.

Az emberek örülnek a pénznek. Akármennyi is legyen, jól jön. Örülünk, de nem árt egy kicsit elgondolkodni. A tőkés nem kifejezetten adakozó típus. Ha a tőkés ad valamit, annak oka van.

A tőke nem lett emberbarát, dolgozóbarát még kevésbé. A tőke önmagát félti. 2008-ra még mindenki emlékszik. A válság miatt milliók vesztették el a munkájukat. Görögországban, Spanyolországban, Portugáliában a tőkés kormányok alatt megremegett a léc. Csak kínkeservesen tudták stabilizálni a kapitalista rendet, azaz visszaparancsolni a tömegeket az utcáról és elejét venni minden tőkeellenes megmozdulásnak.

A tőkés körök, élükön a tőkés kormányokkal azonnal tudták, hogy 2008-nak nem szabad megismétlődni. Az európai kapitalizmus helyzete azóta csak rosszabb lett. Gondoljunk csak a migrációra, a nyugat átfogó erkölcsi válságára, a középosztály anyagi és politikai elbizonytalanodására! Tehát adni kell! És elkezdtek adni.

A tőke gondjainak azonban csak egyik oldalát jelenti a tömegek lecsitítása. A másik feladat magának a tőkének a megerősítése. Az állami pénz meg is indult a nagyvállalatok és bankok megmentésére. Az EU is felhajt 750 milliárd eurót az európai kapitalizmus alábetonozására. De ahogyan ilyenkor lenni szokott, mindjárt meg is indult a harc. Kinek mennyi jut és milyen áron?

Ott tartottunk, hogy a tőke semmit sem ad ingyen. Ahogy kínai barátom mondja, ingyen tea nincs. Előbb vagy utóbb, de mindenért fizetni kell. A tőkések érdeke az, hogy Európa, benne Magyarország munkásosztálya, dolgozói ne jöjjenek rá a turpisságra. Az USA ebben is példát mutat. Hergeljük a népet a gonosz kínai kommunisták ellen! Őket akarják legyőzni, ne az amerikai tőkés rendszert! Vagy most a legújabb. Egy fehér rendőr öljön meg egy négert, és mindjárt nem a munkás és a tőkés osztályharca a lényeg, hanem a rasszizmus. Az ügy már át is jött Európába.

Ne félj, kis hazánk se marad le! A rasszizmus nálunk tabu, ezért a rendőrség nem mondja meg, hogy a Deák téren egy roma fiatal ölt meg két nem roma fiatalt. Az ügy államtitok, csak a fél város tudja. És máris nem arról beszélünk, hogy az Orbán-kormány válságenyhítő programjait sem adják ingyen, s hamarosan fizetni kell érte. Ráadásul nekünk! Vagy izguljunk azon, hogy felújítják-e a Lánchidat vagy hagyják összeomlani! Pedig semmi másról nincs szó, mint a magyar tőkésosztály liberális és konzervatív részének egymás elleni küzdelméről.

A tőkések altatni, elkábítani akarják a dolgozókat. Mi ébreszteni, felrázni akarjuk őket!  Nagyon egyszerű dolgokról van szó. Az Orbán-kormány óriási pénzeket költ a válság kezelésére, beleértve a dolgozó tömegeknek adott pénzeket is. De mi lesz, ha elfogy a pénz? Valamennyi jut az EU közös pénzcsomagjából, de az is csak egy ideig elég. A kormány kijelentette, hogy nem vesz hitelt az IMF-től, mint a szocialisták tették 2008-ban. Lehet persze itthon állampapírokkal kölcsönkérni az emberek pénzét, de mi lesz, ha az emberek elkezdenek félni. Ki merne ma mérget venni arra, hogy a kormány, a mostani vagy egy másik, a jövőben is visszafizet minden állampapírt?

Persze van egy történelmi alaptapasztalat. Ha 1848-ban Bécsben nem tör ki a forradalom, akkor Petőfi és a márciusi ifjak nyugodtan tovább borozgathattak volna a Pilvaxban, és a Nemzeti dal se rázta volna fel a fővárosi közönséget. Más szóval, a mi életünk mindig is sokban függött a külső tényezők alakulásától.

Szó, ami szó, a nemzetközi képlet elég zavaros. Az USA egy zászló alá akarja hívni a világot Kína, és különösen a Kínai Kommunista Párt ellen. A tőkés EU nem nagyon hajlik erre. A régi ikonokhoz imádkoznak, a transzatlanti szövetségről, a közös értékekről beszélnek, de közben kiegyezést akarnak Kínával. Az EU vezetői abban bíznak, hogy a koronavírus a nemzetek feletti közös Európa felé viszi az EU-t. Oroszország egyelőre saját járványával küszködik és kivár. Ők ismerik Közép- és Kelet Európát. Tudják, hogy itt az események és velük együtt az emberek tudata gyorsan változhat. És akkor akármi is lehet.

Ha valami megindul a világban, ha az átcsap hozzánk, a csatát nekünk kell megvívni. A magyar tőkés körök a tőkés és dolgozó közötti osztályharcot ügyesen beszorították a „Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma” kereteibe.  Ezen egyelőre a szakszervezetek sem akarnak változtatni. Sőt megismétlődik a réges régi hiba. A dolgozók érdekeit képviselni hivatott szakszervezetek a tőkésosztály liberális pártjaitól remélnek megváltást. A dolgozók az ilyen alkuknak mindig vesztesei voltak. Sok-sok más mellett ezt is fel kellene ismerni.

Másra van szükség! Népi-dolgozói szövetségre!  Ma sokan vagyunk, akiknek nem jó a tőkés rendszer, de még kevesen, akik tenni is akarunk ellene.  Tanuljunk meg együtt küzdeni a tőkés monopóliumok ellen! Kényszerítsük ki a fennálló kormányoktól a tőke korlátozását!  Küzdjünk a politikai szabadságért, a demokratikus jogokért! Nyilvánítsuk Magyarországot egységes, demokratikus szociális jogállammá, jelezve, hogy ugyan a tőkés társadalmon belül, de megindultak változások.  Ez még nem a közösségi társadalom. De szükséges és fontos lépés abban a harcban, amelyet a tőkés rendszert felváltó közösségi társadalomért vívunk.

Thürmer Gyula