Mindenki szeretne modern lenni. Végül is a modernség azt jelenti, hogy részesei vagyunk a kornak, sőt a jövő felé is tekintünk. A modernség igényében életösztönünk van jelen. Tudjuk, hogy az élet mindig előrelépést, újítást, alkotást, teremtést hoz magával.

Szerintem a modernség minőséget jelent. Mindenben és mindenkor. Utálom például, ha a modern konyha ürügyén az „újraértelmezett” töltött káposztaként bébiételt kínálnak.  Szeretem a modern darabokat, de nem bírom, ha Hamlet szakadt farmerbe öltöztetve szidja a kormányt. Szóval, a modern legyen jobb is, ne csak más!

Szerintem a modernség olyan megoldások összessége, amelyek előre viszik a világot. Nem csak egyes embereket, nem csak egyes országokat, hanem egész társadalmakat, mindenkit.

Valamikor a tőke is a világot vitte előre, mert kiszabadította a jobbágyokat a földesurak hatalmából, szabad emberré és szabad munkaerővé tette őket. Aztán a tőke a belső logikája miatt a vagyont egyre kevesebb ember kezében koncentrálta, a tömegeket pedig modern rabszolgaként magához kötötte.

De ma más a helyzet. Most eljutottunk oda, hogy a tőke az egyre nagyobb profit után rohanva mindent megöl maga körül. Modernség címén a termelő embert ki akarja szorítani a munka, az alkotás folyamatából, és nettó fogyasztóvá akarja tenni. De az alkotástól megfosztott ember már nem ember. A majomi lét felé nincs visszaút, úgyhogy marad a zombiság nem túl biztató perspektívája.

A 20. században a szocializmus pont arra vállalkozott, hogy minden embert bevonjon az alkotás, a hasznos cselekvés folyamatába. Munkát ad mindenkinek. Biztosítja a tanulás lehetőségét és nem csak egyes kiválasztottaknak, hanem mindenkinek. A szocializmus sem adhat tehetséget, azt a természettől kapjuk. De a szocializmus mindenkit eljuttathat arra a helyre, ahol a tehetségének megfelelően a legtöbbet teheti önmagáért és a társadalomért.

Iszonyúan nagy projekt volt a szocializmus. Új távlatokat nyitott, de mint minden új, magában hordozta a tévedések, a hibák lehetőségét. És mivel a szocializmus is emberek műve, még a bűnöket sem zárta ki. De a szocializmus projektjét nem a megoldatlan problémák nyomták agyon, hanem azok, akik az újjal szemben a régihez ragaszkodtak. A régihez, ami egyeseknek a gazdagodás lehetőségét kínálta, a tömegnek pedig a szegénységét. A rendszerváltások nem újat teremtettek, hanem visszahozták a régi kapitalizmust. Persze mindezt mai köntösben, de ez a lényegen nem változtat.

A maga módján a rendszerváltás is egy nagy projekt volt, magyar, de főleg nemzetközi. Hirtelen kibővültek a tőkés rend lehetőségei. Új piacok, új munkaerő, új nyersanyag és energiaforrások jelentek meg. Az új források táplálták a műszaki-tudományos megújulást.

A tőkés rend megnyugodott. Meghagyta a régi intézményeit, legfeljebb kitatarozta őket. Maradt az IMF, a Világbank. A világot uraló nagy intézmények, az ENSZ, a NATO mára már túl vannak a hetven éven, de a legfiatalabb, az Európai Unió is elmúlt hatvan.

Időközben a naptár lapjai átfordultak a 21. századba. De a tőkés világ az évtizedes intézményeivel, szokásaival, rendszereivel megmaradt a 20. században.

Ma már csak a vak nem látja, hogy a 20. század termékei, amelyeket az akkori erőviszonyok között, az akkori problémák megoldására hoztak létre, ma már nem működnek. Valójában most lépünk át a 20. századból a 21. századba.

A koronavírus megmutatta, hogy a szocializmus elvei alapján szervezett Kína jobban tudja mozgósítani a társadalom erőforrásait a járvány leküzdésére, és utána gyorsan mozgásba tudja hozni a társadalmat. A kínai szocializmus ötvözi a 20. századi szocializmus erényeit, új megoldásokat kínál a régi hiányosságokra, és főleg élhető távlatot kínál a társadalom egészének. Ezáltal Kína egyben az emberiség számos olyan kérdésére is megoldást kínál, amit a mai kapitalizmus nem tud megoldani.

A politikai intézményeknek is változniuk kell. A mai európai politikai intézmények nem bővítik a politika társadalmi bázisát, hanem szűkítik. Magyarországon például végzetes hiba. hogy elindultunk a kétpártrendszer felé. A társadalom nem csak Fidesz-támogatókból és liberális hívőkből áll. Van harmadik út is, amit éppen mi testesítünk meg. A 21. században a nép szélesebb bevonása erősítené a társadalmat. Csak a nép bevonása oldja meg a korrupciót.

A munkáspárti embernek nincs miért szégyenkeznie, ha modernségről beszélünk. A magát nagyon modernnek hirdető Momentum bizonyára még szélesebbre nyitná az érvényesülés lehetőségét a nagyvárosi értelmiségi fiatalok előtt, bár nem valószínű, hogy ma kenyérgondjaik lennének. De mi lenne azokkal, akik tényleg éhesek?

Találjuk meg azokat az intézményeket, amelyekkel az emberek tömegeit be lehet kapcsolni a döntésekbe! Adjunk lehetőséget arra, hogy a társadalom legszélesebb rétegei jussanak tudáshoz, egészséges élethez! Ha a modernség a kapitalizmus leváltását igényli, hát, rajta! A modernség jegyében előre!

Thürmer Gyula