A Munkáspárt legutóbbi háborúellenes gyűlésén részt vett egy rokonszenves fiatalember, történetesen a Mi Hazánk Mozgalom tagja. Örültünk neki. Most nem a múltról, nem a távoli jövőről, és főképpen nem ideológiákról van szó, hanem arról, hogy elkerüljük-e a háborút, a pusztítást, a halált, vagy sem. Minél többen tüntetünk a háború ellen, annál több az esélyünk a sikerre.

Nem először volt ott, beszélt is már ilyen gyűlésen, de eddig nem tűnt fel. Most azonban akadt egy szenzációéhes liberális bértollnok, aki lecsapott, és világgá kürtölte a borzalmas hírt: a szélsőséges Mi Hazánk Mozgalom embere a szélsőséges Munkáspárt rendezvényén tüntet, ráadásul orosz zászlóval a kezében. Kész skandalum!

A Mi Hazánkban valakik úgy gondolták, hogy háború ide, béke oda, nem jó nekik, ha összemossák őket a Munkáspárttal. Úgyhogy a fiatalembert önkéntes távozásra kérték.

Eszembe jutott a múlt. 1997 novemberében 3,3 millió magyar ember szavazata alapján beléptünk a NATO-ba. 574 ezren mondtak nemet. A NATO-tagság ellen agitált a Munkáspárt és a Magyar Igazság és Élet Pártja, a MIÉP, továbbá egy civilszervezet. A cél közös volt: ne lépjünk be a NATO-ba, de együttműködni nem tudtunk. Egy magára adó intellektuel civilszervezet hogyan is állhatna szóba szélsőséges pártokkal? A kommunisták ősellenség, egy lépést se velük, vélték sokan a MIÉP-hívők. Valljuk be őszintén: a munkáspárti tagság is árgus szemekkel figyelte minden lépésünket. Mit szól a világ, hogy együttműködünk a „fasisztákkal”? Akkoriban még erős volt a szocialisták szellemi befolyása a mi köreinkben is.

Mi lett volna, ha együttműködünk? Ha mindenki mozgósította volna a saját híveit? Ha elment volna minden magyar szavazni, és nem csak a választók fele? Lehet, hogy nem tudtuk volna ellensúlyozni Horn Gyula kormányának iszonyatos NATO-barát kampányát. Lehet, hogy nem tudtuk volna megakadályozni a belépést. Lehet, de lehet, hogy sikerült volna. Ezt már sohasem tudjuk meg.

Tiszteltem Csurka Istvánt, a MIÉP elnökét és a tisztelet kölcsönös volt. Hasonlóan láttuk a hazánkat fenyegető veszélyeket. Tudtuk, hogy az amerikai politikai és kulturális agresszió megöl bennünket. A jövő társadalmáról mást gondoltunk, de a magyar lét megőrzése mellett mindketten kiálltunk.

Egy alkalommal a Munkáspárt fotókiállítást rendezett „Szíria magyar barátai” címmel a Kincsem Parkban. Csurka István is eljött, és eljött számos neves tudós és más értelmiségi is. Megértették, hogy vannak közös sorskérdések, amelyek nem szüntetik meg az ideológiai különbségeket, de átmenetileg zárójelbe teszik azokat.

A világ, a magyar valóság azóta nagyot fordult, rosszabb lett. Az országban minden két részre szakadt, liberális vagy konzervatív, ellenzék vagy kormánypárt. Nincs párbeszéd, nincsenek hidak.

Nincs harmadik út sem. Nem engedik sem a konzervatívok, sem a liberálisok.  Válassz a kettő közül, vagy befogjuk a szádát, kiiktatunk, elfojtunk, tönkreteszünk!

„A kis kommunista párt olyan jelszavakat használ, mint Orbán Viktor, és néhány jobboldali támogatót vonz magához” – írta Twitteren egy liberális újságíró a Munkáspárt legutóbbi békerendezvényéről. 

És akkor mi van? Mi ki akarunk maradni a háborúból, és ha Orbán Viktor is ezt akarja, akkor mi nem mondunk nemet, csak azért, mert ő a miniszterelnök.

A gyűlésen még ennél is többet mondtam.  Tudjuk, hogy a magyar konzervatív értelmiség számos kiemelkedő képviselője emeli fel hangját a háború, a szankciók ellen. Szeretnénk, ha ők is meghallanák a mi hangunkat.  A kettő együtt hangosabban szól, és talán a háború ellen is többet tehetünk.

Üzentünk a liberális pártoknak is. Ők egymással versengve tesznek hűségesküt Amerikának és ha rajtuk múlna, már magyar katonák harcolnának az ukrán fronton. Nincs közös utunk velük!

A háború nem tréfa.  A háború pusztítás és halál, a háború totális gazdasági visszaesés és nyomor. Ideje ezt mindenkinek megérteni!

De nem vagyunk fatalisták. Van kiút! A kiút a béke Oroszországgal. Nem kell az oroszokat szeretni, de realistának kell lenni. Mi nem Oroszországgal vagyunk, hanem önmagunk túléléséért aggódunk. A túléléshez béke, a realitásokon nyugvó béke kell.

Mi, a Munkáspárt sokat tanultunk a múltból. Van véleményünk a múltról, van elképzelésünk a jövőről, de a nemzeti sorskérdésekben nyitottak vagyunk.

A háború elkerülése, a béke nemzeti ügy. Egyre többen vannak, akik nem akarnak háborút, de még nem elegen. Ne zárkózzunk el egymástól, ne fojtsuk el egymás hangját!  Ne egymás ellen hadakozzunk, hanem azok ellen, akik háborút akarnak!