A könyv az emberiség egyik legnagyobb találmánya. Egyszerre ad intellektuális igazolványt önmagamról, üzenetet küld a jelennek és összeköt a jövővel, sőt az örökkévalósággal.

A könyv én vagyok, akár írom, akár olvasom. Az egyéniségemet fejezi ki. Ilyen vagyok, ezt szeretem, azt gyűlölöm.

A könyv üzenet a környezetemnek, a társadalomnak. Üzen a szerző, ezt tartom fontosnak megosztani az emberekkel. Üzen az olvasó is, megvettem a könyvet, elolvastam, megértettem a szerző világát, mindegy, hogy egyetértek vele, vagy elutasítom, a fontos, hogy gondolkodtam, szellemi híd jött létre.

A könyv párbeszéd a jövővel. Utódaink évtizedek, évszázadok múlva könyveink alapján fognak ítélkezni. A gyárak, a stadionok, az épületek eltűnnek, megváltoznak, átértékelődnek, az írott szó megmarad. Mit olvastatok, mit írtatok, mit hagytatok ránk? A későbbi nemzedékek kérdéseire mai könyveinkkel válaszolunk.

Szeretem a könyvet. Szeretem a könyvtárakat, a könyvesboltokat, a könyvheteket. A könyvhét egyszerre ünnep és vizsga. Ünnepeljük a jó könyvet, de egyben próbatétel is. Vizsgázik a kortárs írói társadalom, vizsgázik a kiadói szakma, de bizony vizsgázunk mi is.

Befogadjuk-e a multikulturális szemetet, a fordító gépek által pillanatok alatt lefordított nyugati divatkönyveket, amelyek a világ minden könyvesboltjában megtalálhatóak? Vagy felismerjük a rosszat, és felkutatjuk a jót?

Az idei könyvhéten voltak örömteli kiadványok. Roger Scruton könyve a konzervatív világnézetről valóságos értéket kínál. Hogy lehet megvédeni olyan kollektív értékeket, mint a béke, szabadság, törvény, közösségi szellem, család?

Nógrádi György nem történész, de képes a ma emberéhez közel hozni Napóleon külügyminiszterét, Talleyrandot.  Jó, hogy kiadták.

A Csurka Istvánról szóló könyvet vélhetően irodalmi bombának szánták, mivel eddig még nem jelent meg róla könyv, de nem lett az. A könyv inkább a szerzők kis stílű, esetenként pitiáner önvallomása arról, hogy nagyon utálják a szocializmust.

A szocializmusellenesség ma divat, sőt szinte egyetlen könyv, egyetlen alkotás sem jelenhet meg anélkül, hogy a szerző ne rúgna bele a múltba. Nehéz eldönteni, hogy e nyilvános politikai önkielégítésre azért van szükség, mert a rendszer még harminchárom évvel a rendszerváltás után sem biztos elégé a saját erejében, vagy ilyen intellektuális mélypontra jutottunk.

Megjegyzem, hogy Csurka alapvetően a szocializmus ellen volt, de eltérően sok mostani szerzőtől, ő gondolkodott, és tudta, hogy a szocializmus-utálat önmagában még nem művészi teljesítmény.

Így alakulhatott ki közte és köztem kölcsönös tisztelet. Amikor találkoztunk, kölcsönösen elmondtuk, hogy népben, nemzetben gondolkodni nem pártpolitika, hanem a magyar létünk része, és pillanatnyilag a fő ellenség a mindannyiunkat tönkre tevő liberális fasizmus.
Benedek Ágota két könyve, az „Állva maszturbálok” és „Rumbarumbamm - Ez egy kibaszott karanténnapló” nem könyvheti újdonság, de lehetett kapni a könyv ünnepén is. Sajnos! Ilyenkor elgondolkodik az ember, hogy egy a harmincas éveiben járó nő csak ennyit üzen a jelennek és jövőnek, s akad kiadó, amely ráborítja a förmedvényt a társadalomra.

Ahogy mondtam, szeretem a könyvet és mindent, ami könyv világával kapcsolatos. Bizonyos kor után az ember elgondolkodik, hogy mit hagy örökül utódainak. Nos, én nekik szánom a könyvtáramat. Apám nem volt olvasott ember, de a magyar és a világirodalom minden alapműve megvolt otthon. Kinyitotta szemünket, mondván, ha látni akartok, legyen mit látnotok. Én sok olyan könyvet veszek, amelyeket soha nem fogok elolvasni, de talán azok, akik utánunk jönnek, észre veszik, hogy sokfelé lehet és érdemes tekinteni.

A könyv szeretetét nem lehet örökölni. Példát lehet mutatni, ellesni, eltanulni lehet, és kell is. A feladat mindannyiunké: az egyéné, a családé, az iskoláé, a társadalomé. Írjunk jó könyveket, adjunk ki jó könyveket, olvassunk jó könyveket! Ennyi a megoldás!

És ez döntően nem pénz kérdése, a szemléletünktől függ. A kapitalizmus a könyvet áruvá silányította. Nem az érték számít, a bevétel a fontos. A következményt látjuk. A világot elönti a kulturális szemét, a társadalom butul, az emberek egyre inkább csukott szemmel járnak, és nem veszik észre a falat sem, amiben összetörhetik magukat.

Változtassunk! Valódi értékeket adjunk kultúrának nevezett nyilvános önkielégítés helyett! Legyen a tudás, a műveltség fontosabb, mint pénz! Ne feledjük: a könyv maga az ember! Számunkra az ember a fontos!