Kedves Olvasóim! Amikor e sorokat kezükbe veszik, álljanak meg egy pillanatra! Végül is ma ünnep van. Ünnep, amennyiben a nagy forradalmak, a nagy változások jelentik az igazi ünnepet a népek életében. 98 évvel ezelőtt, 1917. november 7-én győzött a Nagy Októberi Szocialista Forradalom.

Október évfordulóján emlékezzünk mindazokra, akik az évszázadok során életükkel és halálukkal járultak hozzá a kizsákmányolás, az elnyomás megszüntetéséhez! Emlékezzünk az őskereszténység harcaira, a parasztháborúk hőseire, Geyer Flóriántól a mi Dózsa Györgyünkig!

Emlékezzünk az 1871-es Párizsi Kommünre, Frankel Leóra, aki szintén a miénk! Emlékezünk Marxra, Engelsre, Leninre, akik megálmodták a szocializmust, és tudományos választ adtak arra, hogy miként jutunk el oda!

Emlékezzünk a mi Tanácsköztársaságunkra! Arra néhány száz elszánt forradalmárra, akik meg akarták váltani a világot, de csak 133 napjuk volt rá.

Emlékezzünk a szocializmus évtizedeire, amikor nálunk, és a világ számos országában a dolgozó nép vette kezébe sorsát! Követtek el hibákat elődeink? Bizonyosan. De honnan is tudták volna, hogy miként kell jól csinálni? Először építettek szocializmust. Először adtak minden embernek munkát. Először tanulhatott mindenki ingyen. Először mehetett mindenki orvoshoz anélkül, hogy félnie kellett volna a számlától.

E sorokat még Isztambulban írom, ahol a világ 58 kommunista és munkáspártja jött össze. Kimerem mondani: azért jöttünk össze, hogy megváltsuk a világot. Meg tudjuk váltani a világot?

Meg tudjuk váltani itt, Törökországban, ahol november 1-én a török nagypolgárság pártja, az AKP fergeteges győzelmet aratott? Mit mondanak török barátaink? Jól van ez így. Azt hitték a dolgozók, hogy a gazdagok pártjának abszolút hatalmat adnak, majd enyhülni fog a kizsákmányolás, kevesebb lesz a megszorítás, jobb lesz az élet. Most saját bőrükön fogják tapasztalni, hogy a tőkés parlamenti választás szemfényvesztés, az emberek becsapása. A forradalmat az embereknek kell vágyniuk, akarniuk. Most egy tapasztalattal több van, és egy lépéssel közelebb vagyunk.

Megválthatjuk a világot Ukrajnában? Kelet Ukrajnában a bányász, a vasmunkás fogott fegyvert, mert elegük lett abból, hogy lassan három évtizede minden polgári kormány szemérmetlenül meglopja. Elegük lett abból, hogy a gyerekeik úgy váltak felnőtté, hogy soha sem volt rendes munkájuk. – mondja ukrán harcostársunk és barátunk. Aki fasizmust akar látni, nem kell Hitlerhez visszamenni, itt van, Ukrajnában. És akik pénzelik, etetik a fasisztákat, Merkel, Obama és Holland, ők vajon jobbak, mint Hitler?

Félünk, hogy mi lesz Latin Amerikában! – mondja halkan spanyol barátunk. Venezuela nagy reményeket adott, de nem a munkásság került hatalomra, hanem a kispolgárság, amely ugyan nagyon sokat adott a szegényeknek, de nem vette el a gyárakat a gyárosoktól, a bankokat a bankároktól. Az ilyen forradalmat könnyű kívülről megtörni, és meg is törik. De ott van még Kuba. Semmit nem kívánunk jobban, mint azt, hogy a szocializmus korszerűsítése ne a kapitalizmus bevezetését jelentse.

Nézem a televíziót. Montenegróban a rendőrök a legkorszerűbb nyugati technikával verik a tüntetőket, akik nem akarnak a NATO-ba belépni. Emlékszem 1997-re, amikor nálunk, Magyarországon népszavazáson döntették el a néppel, hogy lépjünk be a NATO-ba. Miért nem tüntettünk? Miért nem mentünk ki az utcára? Négymillió ember egyszerűen nem ment el szavazni. Persze, az is ellenállás volt, csak éppen nagyon kevés. A montenegróiak talán még megúszhatják. De ha ők nem, tanulhatnak a példából Szerbia dolgozói, akiket most éppen az EU-ba és a NATO-ba csalogatnak.

Készülődök haza. Ilyenkor már az otthoni dolgokban él az ember. November 3-án összejövünk a Munkáspárt megyei elnökeivel. Szokványos ülés, gyakran csináljuk. De vajon belegondolunk-e abba, hogy mi a dolgunk nem kevesebb, mint megváltani a világot? Nekünk kell közelebb vinni az országot, az embereket a jobb élethez, gondjaik igazi megoldásához, a közösségi társadalomhoz. Átérezzük-e mindig ezt a felelősséget?

November 13-án kimegyünk a pályaudvarok elé, és jobb vasutat követelünk az utasoknak, jobb vasutat az embereknek. Ez már forradalom? Nem, nem az, de egy kis lépés feléje. Az európai vasutakat ugyanis a teljes liberalizáció fenyegeti. Vagyis ugyanazon a vonalon több tőkés cég vonatjai mehetnek majd. Azt ígérik, hogy a verseny majd jobb szolgáltatásokat, olcsóbb jegyeket eredményez. Ugyanezt mondták, amikor milliónyi bankot engedtek ide, amikor a telefontársaságok jöttek, amikor a gázpiacot liberalizálták. Mindig mi veszítünk, de elhitetik velünk, hogy nyertünk.

Meg kell váltanunk a világot! Meg kell szabadítanunk a liberalizációtól, a bankok, a pénz, a multinacionális vállalatoktól, a tőke uralmától, a háborútól, a régi és új kori fasizmustól. És meg fogjuk váltani a világot. Megyünk az úton, talán nem kilométerekkel haladunk, hanem szinte centikkel, de haladunk.

Thürmer Gyula