Hazugságok rabjai vagyunk. Rabságban vagyunk, mert elhisszük a hazugságokat. A rabság láncait csak mi vethetjük le. Ha gondolkodunk, ha nem hiszünk a hazugságoknak, ha megszabadulunk az illúziók rózsaszínű ködétől.

„A NATO egy védelmi szervezet” – halljuk jobbról, balról, pontosabban szólva, álbalról.  Nehéz lenne ugyanis baloldalinak nevezni olyanokat, akik lelkesednek a NATO-ért és azért szurkolnak, hogy a nyugat jó alaposan verje el az oroszokat a mostani háborúban.

Ha igaz lenne, hogy a NATO védekezik és nem támad, akkor kutyakötelességünk apait-anyait beleadni a védekezésbe.  Csakhogy nem igaz!

Már a NATO születése is egy nagy adag hazugság, ugyanis 1949-ben nem Sztálin szervezett katonai tömböt az USA ellen, hanem az amerikai elnök, Truman gründolta a NATO-t a szovjetek ellen. Amikor a szovjetek is be akartak lépni, kerekperec közölték, hogy arról szó sem lehet.

1991-ben a szovjet katonák elhagyták Kelet-Európát, és láss csodát, az amerikaiak maradtak. Több tízezer USA-katona van a németeknél, az olaszoknál, a görögöknél és mostanság már mifelénk is.

A NATO ma sem védekezik, hanem támad. Oroszország ugyanis nem támadta meg a NATO-t, és nem pályázik egyetlen NATO-ország területére sem.

Ha bevesszük, hogy a NATO a jó fiú, akkor nincs megállás. A NATO-hűségre hivatkozva most a finnek és a svédek NATO-tagságának támogatását követelték. Ma az erőforrásainkat kérik, támaszpontokat, holnap egész területünket fogják hadszíntérré nyilvánítani. Ma hagyományos háborúhoz követelik egyetértésünket, holnap azt kérik: egyezzünk bele, hogy Amerika atombombát dobjon orosz városokra.

Egyetlen magyar kormánynak sincs joga önpusztító háborúba kényszeríteni a magyar népet. De minden magyar kormánynak kötelessége nemet mondani a NATO támadó háborúira.

Aztán itt van az óriási pofon, amit az EU-tól kaptunk. Az ideömlesztett ukrán gabonára gondolok. Nem kellene hazudni önmagunknak! Az EU mai vezetése nem rossz szakmai döntést hozott, hanem tudatosan szét akar bennünket rombolni. Nem válogatnak az eszközökben. Zsarolnak, hazudnak, átvernek!

Az a minimum, hogy nem hisszük el, hogy majd az EU meghatódik a kelet-európai miniszterelnökök levelétől, és intézkedést hoz a „megnövekedett gabonaimport okozta tarthatatlan helyzet kezelésére”, ahogyan Nagy István miniszter úr mondja. Tisztelem őt azért, amit a mezőgazdaságért tesz, de már nem kellene tündérmesékben hinni. 

Nekünk nem kell elfogadni az EU hazugságát. A kormányt pedig arra kell biztatnunk, hogy csapjon vissza. Találjon olyan területet, ami érzékeny az EU-vezéreknek, és csapjon oda könyörtelenül.

„Nincs más út, az amerikaikkal kell mennünk, mert különben…” – halljuk a médiában. Mert különben mi? Megdöntik Orbán Viktort? Ide küldik a románokat, mint 1919-ben a franciák? Megszállják Magyarországot, mint a németek 1944-ben?

Az Orbán-kormány páratlan profitlehetőséget kínál az amerikai és német cégeknek, bízva abban, hogy kormányaik csak nem akarják tönkre tenni az aránytojást tojó tyúkot. Ez jó, de félő, hogy nem lesz elég.  Gyémánt keménységű elszántság és össznépi támogatás kell ahhoz, hogy leugorjunk a háborús vonatról. Nagyjából úgy, ahogy a finnek, a románok vagy éppenséggel az olaszok csinálták a második világháborúban.

Ne gondolják, hogy ez csak Orbán Viktoron múlik. Rajtunk is múlik! Ha nem akarunk háborút, meg kell szabadulni a hazugságoktól!  Le kell számolni az USA-imádattal és USA-imádókkal, a vak EU-szerelemről nem is beszélve. A szemétdombra kell dobni az illúziókat arról, hogy majd jönnek jobb amerikai elnökök, meg majd az európaiak is észhez térnek.  

Nem jönnek és senki sem fog észhez térni, ha csak Európa népei nem forgatják fel a világot. Ez még nem nagyon látszik, de kizárni se lehet.

A jó édesanyjukba kell elküldeni például a Párbeszéd – Zöldek „okoskáit”, akik feljelentik Orbán Viktort és „fideszes társait” rémhírterjesztésért, mondván, hogy a világháború fenyegetése nem több mint rémhír. És a több tízezer NATO-katona az orosz határoknál? A lengyel önkéntesek az ukrán fronton? A NATO-parancsnokság Székesfehérváron vagy a NATO légibázis Pápán? Az mi?

Szóval, kedves honfitársaim! Tessék szíves lenni felébredni és aktivizálni magukat! A választás nehéz ideje következik.

Lehet a pofátlan amerikai nagykövettel szelfizni, „csodálatos Széder-estén” együtt cukiskodni, és lehet ajtót mutatni neki. A megszállókat lehet virággal fogadni, és lehet ellenállni. Lehet loholni az amerikaiak és európai barátaik után, és lehet új partnereket, idővel pedig új szövetségeseket keresni. Lehet újra és újra „utolsó csatlósként” vesztes háborúkat elszenvedni és lehet méltó helyet kivívni magunknak egy új világ építésében.

Ahogy mondani szokás: tessék választani, de mindenekelőtt le a hazugságokkal!