fbpx

Mi - Ti

Halálos illúzió: franciásítani akarják az iszlámot

Halálos illúzió: franciásítani akarják az iszlámot

Konzultációkat indított hétfőn a francia kormány az iszlám szervezetek és a civil társadalom képviselőivel annak érdekében, hogy az ország második legnagyobb vallása jobban illeszkedjenek a köztársasági értékekhez. A belügyminisztérium egy alapítvány létrehozását tervezi a "franciaországi iszlám" megteremtéséhez. Az intézmény 5-6 milliós eurós költségvetését elsősorban magáncégek állják, de az alapítvány mintegy egymillió eurós állami támogatást is kap. Cserébe az igazgatótanácsban a belügyminisztérium, a kulturális és az oktatási tárca képviselői is helyet kapnak Anouar Kbibech, a francia muszlim tanács (CFCM) vezetője, négy muzulmán közéleti személyiség, köztük Tahar Ben Jelloun marokkói író és Kamel Kabtane, a lyoni nagymecset rektora, valamint az adományozó bizottság két tagja mellett.  (http://mti.hu)

A tőkét sírba viszi a saját gondolkodása. Azt hiszik, hogy pénzzel mindent meg lehet oldani, még az iszlámot is lehet “franciásítani.”  A migránsválság, a vallásháború a kapitalizmus válsága. Megoldást csak egy új társadalmi rendszer hozhat.

Magyar Munkáspárt

KÖVESS MINKET