fbpx

Mi - Ti

Mit akar az Orbán-kormány a hadsereggel?

Mit akar az Orbán-kormány a hadsereggel?

A honvédelmi miniszter szólt a Zrínyi 2026 honvédelmi és haderőfejlesztési programról.  Megemlítette a tartalékos rendszer területvédelmi alapokra helyezését, a Honvédelmi Sportszövetség megalapítását, és kiemelte a társadalom felé történő nyitás, az utánpótlás-bázis erősítésének fontosságát. A haderőfejlesztési vonatkozások kapcsán a miniszter emlékeztetett: mivel a kormány döntése értelmében évente a GDP 0,1 százalékával nő a védelmi költségvetés, lehetőség nyílik fejlesztésekre. Említette a légi szállítóképesség és a helikopterképesség megújítását, a szárazföldi haderőnem fejlesztését, de kitért az új egyenruha bevezetésére, a katonák élet- és munkakörülményeinek javítására is. Mint mondta, fontos, hogy erősítsük Magyarország biztonságát, önbecsülést, egészséges nemzettudatot szeretnénk kialakítani a Magyar Honvédség megerősítésén keresztül is. (http://www.honvedelem.hu)

A hadsereg mindig olyan, amilyen elvárásokat állítanak fel vele szemben. Az elmúlt 27 évben a NATO csatlakozás és a NATO kiszolgálása volt a feladat, akármit is mondjanak. A Honvédség ezért kicsi, szerkezete korlátozott, a külföldi NATO, EU és egyéb műveletek támogatására van felkészítve. Szerintünk olyan hadseregre van szükség, amely képes Magyarország védelmét egy helyi, regionális háborúban ellátni. Képes megvédeni a határokat, Képes a lakosságot segíteni természeti csapások és más rendkívüli események idején. Képes részt venni a fiatalok nevelésében. Nem vagyunk meggyőződve arról, hogy a HM új programja ilyen lesz.

Magyar Munkáspárt

KÖVESS MINKET