
Horthy-szobor: a szélsőjobboldal félelmet kelt
Szobrot állítottak Horthy Miklósnak a Fejér megyei Kálozon, a magántulajdonban levő Zichy-Széchenyi-kastély parkjában szombaton. A szobrot a kastély tulajdonosa fogadta be. Eredetileg a szobrot a szintén Fejér megyei Perkátán szerették volna felállítani, ám ott a helyiek tiltakozása miatt az önkormányzat visszavonta korábbi engedélyét. Zetényi-Csukás Ferenc, a Horthy Miklós Társaság elnöke a rendezvényen azt mondta, további szobrokat kívánnak állítani Horthy Miklósnak. (http://mti.hu)
Az esemény a szélsőjobboldal demonstrációja volt. Ott volt többek között az Új Magyar Gárda főkapitánya, Mészáros István, a Jobbik volt országgyűlési képviselője, Murányi Levente, Orosz Mihály Zoltán, Érpatak polgármestere, Hegedűs Lóránt református lelkész, és Pongrácz Imre, a kastély tulajdonosa. Jó dolog, hogy a perkátai önkormányzat visszavonta határozatát. Jó az is, hogy a kormány illetékesei nem álltak a szoborállítás mellé. Rossz dolog, hogy a Horthy-szobor mégis van. A szélsőjobboldal még mindig a múltat erőlteti a társadalomra és az embereket félemlíti meg.