fbpx

Mi - Ti

Momentumos önmutogatás

Momentumos önmutogatás

A Momentum az Alkotmánybírósághoz fordul, mert szerinte sérti a jogbiztonság és a kellő felkészülési idő követelményét az, hogy ilyen kevés idővel a választások előtt hoztak törvényt arról, hogy az 1%-ot el nem érő pártoknak vissza kell fizetniük a kampánytámogatást. Ez a szabály okozta, hogy az Együtt pártnak 150 millió forintot kell visszafizetnie az államkasszába. (https://index.hu)

Ha a Momentum segíteni akarna a demokráciának, akkor a választás előtt kellett volna a törvény ellen fellépni. Most már ez csak önmutogatás.  A Munkáspárt akkor is megmondta, hogy az 1 százalékos törvény tisztességtelen, sérti a demokráciát. A Fidesz azt kezdeményezte, hogy azoknak a listát állító pártoknak, amelyek nem érik el az 0.5 százalékot, vissza kell fizetniük a támogatás teljes összegét. Az MSZP javaslatára 1 százalékra emelték ezt a határt. Úgyhogy kettőjük tisztességtelen és káros bulija.

Magyar Munkáspárt

KÖVESS MINKET