fbpx

Mi - Ti

Kína: komolyan veszik a forradalom emlékét

Kína: komolyan veszik a forradalom emlékét

Számos kínai iskolában ápolják a kínai népi felszabadító mozgalom emlékét és hagyományait, így az 1934-36 közötti Hosszú menetelés emlékét. (http://www.xinhuanet.com)

A hosszú menetelés a Kínai Kommunista Párt Vörös Hadserege által végrehajtott stratégiai visszavonulás volt a nacionalista-tőkés Kuomintang hadserege elől a kínai polgárháborúban 1934 és 1936 között. A népi érdekeket kifejező Vörös Hadsereg egyszerre harcolt a japán agresszorok és az amerikaiak által támogatott tőkés Kuomintang ellen. 1934-36 között a Vörös Hadsereg 80 ezer katonája 12 és fél ezer kilométeres utat tett meg, harcokkal és meneteléssel. A Vörös Hadsereg megmenekült, de 50 ezer katonát veszített. A hosszú menetelés fontos előfeltétele volt annak, hogy a háború későbbi szakaszaiban a Vörös Hadsereg legyen a győztes, és Mao elnök 1949 október 1-én kikiálthassa a Kínai Népköztársaság megteremtését. Lehet, hogy éppen ez dühíti a nyugatot ma is.

Magyar Munkáspárt

KÖVESS MINKET