USA: a liberálisok mindent bevetnek
Az amerikai törvényhozás alsóházának elnöke, Nancy Pelosi bejelentette: arra kérte a képviselőház igazságügyi bizottságának elnökét, hogy állítsa össze a vádiratot, amelynek alapján megindíthatják az alkotmányos felelősségre vonási eljárást Donald Trump elnök ellen. Trump megválasztása súlyos csapás volt az amerikai liberális erőknek. Trump az amerikai kapitalizmust akarja kihúzni a válságból, és ehhez az intenzív állami beavatkozás eszközét használja. Ez nem tetszik a liberálisoknak, akik a piac önszabályozó módszerében hisznek. Trump a nemzetközi kapitalizmus megmentését is úgy képzeli, hogy az USA elsőbbsége mellett tudatosan egymás mellé rendezi a kapitalista nemzetállamok nemzeti érdekeit, szemben a liberálisokkal, akik a nagy nemzetközi pénzintézetekre bíznák a tőkés rendszer megmentését. Az USA-ban folyó harc is a kapitalizmus válságát jelzi.