fbpx

Mi - Ti

Kína nem fél a viharoktól, veszélyektől és akadályoktól

Kína nem fél a viharoktól, veszélyektől és akadályoktól

Nyugodt, magabiztos hangnemű beszédben köszöntötte az Újévet Hszi Csin-ping kínai elnök. Nem tért ki az 2019-es év nemzetközi konfliktusaira, de jelezte: Kína nem fél a viharoktól, veszélyektől és akadályoktól, Kína tovább fog haladni a békés fejlődés útján, határozottan védelmezni fogja a békét.

A kínai elnök kiemelte, hogy a hongkongi események mélyen érintették az egész kínai társadalmat. Az emberek nem élhetnek békében, nem dolgozhatnak nyugodtan harmonikus és stabil környezet nélkül. Hongkong virágzása és stabilitása egész Kína érdeke.

2019-es év sok sikert is hozott Kínának. 2019-ben az egy főre eső GDP 10 ezer dollárra nőtt. 340 szegény, hátrányos helyzetű körzetet és 10 millió embert sikerült a szegénységből kiemelni. – mondta újévi köszöntőjében Hszi Csin-ping kínai elnök. A kínai tudomány és gazdaság teljesítményét dicséri, hogy a Chang’e 4 űrszonda az emberiség történetében először simán leszállt a Hold másik oldalán, és sikeresen a világűrbe jutott a Hosszú menetelés 5 rakéta. Megindult az 5G technológia kereskedelmi alkalmazása. Jelentősen korszerűsödött a kínai hadsereg. A Kínai Népköztársaság kikiáltása 70. évfordulójának ünnepségei erősítették a kínai nép hazafias egységét.

Magyar Munkáspárt

KÖVESS MINKET