A NAT még megszületése előtt a magyar politikai élet egyik vitakérdésévé vált, ami mára nyílt szellemi és politikai háború fajult a konzervatív és liberális erők között. Csoportok szerveződnek a Facebookon, civilszervezetek és pártok állnak be a csatába, tüntetésekre, utcai megmozdulásokra készülnek.

Nem a valódi bajokról folyik a vita. Az igazi probléma nem az, hogy a gyerek Kertész Imrét olvas vagy Wass Albertet. A probléma az, hogy a gyerekek többsége ma nem olvas. A gond nem az, hogy nagy a tananyag, hanem az, hogy a mai fiatalok jelentős része nem akar tanulni. Lehet panaszkodni a gyerekek túlterheltségére, de a gyereknek nemzetközi versenyben olyan fiatalokkal kell szembenézni, akik többet és jobban tanulnak.

Nem beszélnek arról, hogy nincs megoldva a gyermek iskolán kívüli nevelése. Az úttörő mozgalmat megszüntették, de a cserkészmozgalom sincs jelen minden iskolában. Nincsenek osztálykirándulások, nincsenek ingyenes sportfoglalkozások, szinte mindenért fizetni kell.

Az iskolák fegyelmi helyzete is csak akkor kerül szóba, ha valahol nagyon megverik a tanárt. Pedig a pedagógusokkal szembeni erőszak szinte mindennapos. Milyen világ vár ránk ott, ahol nem tisztelik a pedagógust, és ahol az állam nem áll teljes erejével a tanár mellé?

Nem beszélnek arról, hogy az oktatást nem az határozza meg, hogy az iskolát az állam vagy az önkormányzat tartja fenn. Valójában az igazi elmozdulás az lenne, ha az oktatásra a GDP eddiginél nagyobb százalékát fordítanák. Legalább a GDP 10 százalékát, úgy ahogyan a Munkáspárt mindig is követelte.