fbpx

Mi - Ti

Gulyás László emlékére

Gulyás László emlékére

Súlyos veszteség érte a Munkáspártot. 66 éves korában elhunyt Gulyás László, a Munkáspárt Központi Bizottságának korábbi tagja, a Szolnok városi pártszervezet vezetője.

A szocializmus világából jött, képviselte, óvta annak értékeit. Nem engedett az új világ csábításainak. Látta a mai világ hibáit, ellentmondásait és bűneit. Tudta, hogy változtatni kell, és sokat tett azért, hogy egy új világ szülessék az emberek javára és boldogulására.

Sokat tett a Munkáspártért. Kiállt a Munkáspárt eszméi mellett, védte tagjait, vezetőit. A Központi Bizottság tagjaként elvi szilárdságával, emberi tapasztalataival és bölcsességével segítette döntéseit.

Hitt abban, hogy a Munkáspártnak igaza van. De tudta, hogy idő kell ahhoz, hogy az emberek megértsék és támogassák.  Hitt a Munkáspárt győzelmében, tudta, hogy az új, fiatal nemzedékek dolga lesz valóra váltani. Segítette, védte a lelkes fiatalokat.

Ismerték Szolnokon, a piacon, az utcákon, a közéletben. Szerette a várost, az itt élőket.

Igazi közösségi ember volt. Bárhova ment, bárkivel találkozott, azonnal képes volt közös nyelvet találni. Ismerte az embereket, látta hibáikat és tudta becsülni értékeiket.

Képes volt nevetni, humorral, derűvel nézni a világra. Szófordulatai, emlékezetes megjegyzései ma is bennünk élnek.

A Munkáspárt megbecsült tagja volt. Sokan ismerték, sokan tisztelték, sokan szerették. Távozása veszteség mindannyiunknak.

A Munkáspárt nevében részvétünket fejezem ki családjának, barátainak, harcostársainak.

Thürmer Gyula

Magyar Munkáspárt

KÖVESS MINKET