„Európa szár, Magyarország nagy szár!” – értékelte tömören a helyzetet Giuseppe. Bocsássuk meg tört magyarságát, elvégre olasz. Ráadásul pék, aki kiváló kenyerével kényezteti a pestieket. De lehet, hogy ennek vége. „Villany drága, itt minden villany” – folytatta. „Én bezár, ő bezár, te bezár, Magyarország kaputt!”

Az olasz péket valóban fenyegeti a bezárás veszélye. Az árakat ugyanis nem tudja a végtelenségig emelni, az alkalmazottakat is csak ideig-óráig tudja saját munkájával kiváltani. A minőséget viszont nem hajlandó rontani, mint sokan mások, mert – kedvenc szavával élve – „szár kenyeret nem sütök.”

Lehet, hogy kedvenc olasz pékem túl borúlátó, és nincs okunk Magyarország összeomlásáról beszélni. Lehet, de lehet, hogy nem, és akkor nagyon is érdemes odafigyelni a szavaira.

Egészen biztos, hogy a belpolitikai helyzet hosszú évek nyugalma után változni kezd. 2010 óta Magyarország egy sajátos társadalmi megegyezés alapján működik. Orbán Viktor még a szocializmus korának iskoláit végezte, úgyhogy nem csak hallott Petőfiről, de a verseit is ismeri. Pontosan érti a költő egykori figyelmeztetését a politikusoknak: „Még kér a nép, most adjatok neki!”

Az Orbán-kormányok 2010 óta valóban adtak a népnek. Rezsicsökkentést, növekvő minimálbért és nyugdíjat, családtámogatást és sok minden mást. Orbán meggyőzte a nagytőkét, hogy viseljék el az átmeneti különadókat, meg egyéb korlátozásokat, mert a végén úgyis megtérül nekik.

Egyesekben már az a tévképzet kezdett kialakulni, hogy ez már szinte szocializmus, de miniszterelnök úr sohasem hagyott kétséget afelől, hogy ez az egész program arról szól, hogy ne legyen zűrzavar Magyarországon és a tőke, a tőkések nyugodtan gyarapíthassák vagyonukat.

De mivel a kapitalizmusban semmi sincs ingyen, a kormány benyújtotta a számlát a népnek. Nem sztrájkolhattok, nem tüntethettek orrba-szájba, fogjátok be a szátokat!

Bármily meglepő, szeretett népünk belement ebbe az alkuba. Érthető is, hiszen a liberális kormányok zűrzavara, a munkanélküliség, a tömeges privatizáció, a Bokros-csomagok és kórházi vizitdíjak után jött egy elviselhető. sőt elfogadható állapot.

Gyakorlatilag mindenki dolgozhatott, itthon vagy külföldön, de mindenki. Az emberek gyarapodni kezdtek. Persze, nem mindenki. Nagyon sokan maradtak ki a társadalmi egyezség elkényeztető komfortzónájából. Kik? Nos, az elesettek, a szerencsétlenek, akik ezzel a kormányzati segítséggel sem tudtak elszakadni a társadalom perifériájától. A kormányzat magára hagyta őket, de valljuk be őszintén, a társadalom nagyobbik része is igyekezett nem venni róluk tudomást.

A covid nem robbantotta fel a társadalmi alkut, pedig eleinte úgy nézett ki. Voltak sérelmek, panaszok, de a kormány végül is megbirkózott a járvánnyal, sőt a gazdasági következményekkel is.

Úgy tűnt, hogy élhetünk boldogan, amíg meg nem halunk, semmi sem zavarhatja meg a társadalmi alku nyugalmát. De az élet nem mese.

A nyugat nem tudta leküzdeni a 2008 óta tartó válságát, amit a covid még súlyosbított is.  A pénzügyi tőke, és az őket kiszolgáló liberális politikusok  bekeményítettek. Az EU-ban nem lehet külön úton haladni, az oroszokkal és a kínaiakkal nem lehet különalkukat kötni, a nemzeti kiskapukat be kell zárni! A magyar kormánynak rá kellett döbbennie, hogy az EU-ra, illetve a jogosan járó EU-s pénzekre nem számíthat.

De ez nem volt elég! Az amerikai liberális elit rászánta magát, hogy leszámol Oroszországgal. Kerül, amibe kerül! Legyen háború! Ha nem sikerülne, legfeljebb ráfogják az aggastyán Bidenre, majd ő elviszi a balhét.

Az Orbán-kormányzat szeretett volna kimaradni ebből. Igazuk volt, de nem volt erejük kitartani. A kormány fegyverkezésbe kezdett, engedélyezte az amerikai csapatok telepítését Magyarországra, rendre megszavazta a NATO háborús döntéseit.

Az Orbán-kormány egyik napról a másikra felmondta a társadalmi alkut. Legalábbis azt a részét, ami az emberekre vonatkozott. A rezsicsökkentést megkurtították, és kérdéses, hogy marad-e belőle valami. A háborúra hivatkozva próbálják az emberekkel lenyeletni a keserű pirulát.

A nagytőkéhez, a milliárdosokhoz nem nyúltak. Sőt, rendkívüli alapokat hoztak létre, amelyeken keresztül például a hadiipari tőkét támogatják. Háborús jogrendet alakítottak ki a választások után pár nappal. A kormányba több olyan minisztert vettek be, akik személyükben is a nagytőkéhez tartoznak, vagy szoros kapcsolatban állnak velük.

Mi fog történni? Az emberek gyorsan rádöbbennek arra, hogy az áremelkedés pár hónap alatt elviszi mindazt, amit éveken át kaptak.  Kézhez veszik majd az első rezsiszámlákat. Akik eddig nehezen, de valahogy mégiscsak éltek, most reménytelen helyzetbe kerülnek. Ha az amerikaiak bevonulnak Magyarországra, lőttek nemzeti büszkeségünknek is.

Még nem tartunk itt. A kormány még válthat. Őszinte, nyílt beszédre van szükség handabandázás és háborús hisztériakeltés helyett. Békeszólamok helyett megegyezés kell Oroszországgal, együtt a NATO-val, vagy külön, de békemegegyezés. Valóságos párbeszéd kell a hatalom és a társadalom között. Igazságosan kell a terheket elosztani, az áldozatból mindenki vegye ki a részét, a szegény is, de a gazdag is.

Nem tudni, így fog-e cselekedni a kormány. Ha nem, félő, hogy Giuseppének lesz igaza, és Magyarország kaputt.