fbpx

Mi - Ti

Itt a 800 forintos üzemanyag!

Durva üzemanyagár-emelés jön péntektől. – írja https://holtankoljak.hu/. A benzin és a gázolaj beszerzési ára is bruttó 30 forinttal fog emelkedni. Ez a magyar forgalmival rendelkező tankolókat nem érinti, hiszen rájuk továbbra is érvényes a 480 forintos hatósági ár, viszont a piaci árak közelíteni fognak a 800 forinthoz. Múlt hét péntektől a kutakon megjelenő piaci árakat figyelembe véve, illetve az azóta érvényesített árváltozásokat, június 3-án az alábbi piaci árakkal találkozhatunk a kutakon: 95-ös benzin: 767,9 Ft/liter, Gázolaj: 750,9 Ft/liter. És még nincs vége!

Összeolvadnak a lengyelek az ukránokkal

A lengyel és az ukrán kormány közös ülést tartott, amelyen Zelenszkij is részt vett. Folyik a lengyel-ukrán összeolvadás. Lengyelország, egy NATO-tag és Magyarország állítólagos szövetségese egyre jobban belesüllyed az ukrán mocsárba.

Tudósok a fasizmus mellett – felháborító és undorító!

A Visegrádi Együttműködés országai tudományos akadémiáinak vezetői Budapesten üléseztek. Köztük volt Freund Tamás úr, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke is. Az ülés részvevői elítélték „Oroszország agresszióját” és az „emberiség ellen elkövetett bűncselekményeket”. A tudós urak és hölgyek úsztak a politikai árral, az EU és a NATO bűnös politikája és a fasiszta Ukrajna mellé álltak. Felháborító és undorító!

Németország elindult a vereség felé

Európa legnagyobb, NATO-n belüli, konvencionális haderejét hozza létre Németország – mondta Olaf Scholz német kancellár a német sajtónak. Már csak ez hiányzott! Németország elindult azon az úton, melyen a német uralkodók, II. Vilmos, Hitler és mások eddig mindig elindultak: fegyverkezés, nagy hadsereg, háború. Scholz úr nem akarja elhinni, hogy ennek az útnak a végén mindig egy szó van: vereség!

Magyar Munkáspárt

KÖVESS MINKET