fbpx

Mi - Ti

„Mi csak gyerekek voltunk…”

Huszonhárom éve, 1999. március 24-én a NATO repülői és rakétái megindultak Jugoszlávia ellen. Az agressziót „humanitárius intervenciónak” keresztelték el. Arra hivatkoztak, hogy Koszovót meg kell menteni az „etnikai tisztogatástól.” Valójában a Slobodan Milošević vezette Jugoszláviát akarták térdre kényszeríteni, amely nem volt hajlandó úgy táncolni, ahogyan a nyugat fütyült. A NATO könyörtelenül pusztította a gyárakat, iskolákat, a dunai hidakat, kórházakat. Két és félezer embert öltek meg, köztük négyszáz gyermeket. „Mi csak gyerekek voltunk” – olvasható az emlékművön.

A háború ellen egyetlen NATO-állam sem emelte fel a szavát. Az első Orbán-kormány a NATO rendelkezésére bocsájtotta a magyar légteret, vasutakat, közutakat. Az agresszió ellen csak a Munkáspárt tiltakozott, csak a Munkáspárt mondta ki, hogy ez nem a mi háborúnk.

Ki kell egyezni Oroszországgal!

A szomszédunkban kitört háború a magyar cégek jelentős többsége szerint egyértelműen negatív hatással van üzletmenetére – állapítja meg a GKI Gazdaságkutató Zrt. legfrissebb felmérésében. A foglalkoztatott létszám alapján a 21-50 és a 151-250 főt foglalkoztatók érzik a legnagyobb arányban a háború negatív hatását. (https://uzletem.hu). Ki kell egyezni Oroszországgal, Európának együtt kell működnie az oroszokkal.

Az EU, az USA, a NATO a fasizmust támogatja

Március 20-án Ukrajnában betiltottak 11 politikai pártot. Köztük van a Baloldali Ellenzék, a Baloldali Erők Szövetsége, az Ukrán Haladó Szocialista Párt, az Ukrán Szocialista Párt és mások. Az Ukrán Kommunista Pártot most nem kellett betiltani, mivel 2015 decemberében már lényegében betiltották, és azóta illegalitásban van. Egyetlen szélsőjobboldali vagy fasiszta szervezet betiltására se került sor, sőt Zelenszkij az Ukrajna Hőse címet adományozta Gyenisz Prokopenkónak, az Azov elnevezésű neonáci ezred parancsnokának. Az ezred Donyeck és Luganszk térségében több mint ötezer helyi lakost ölt meg. Az Európai Unió, az USA sem korábban, sem most nem tették szóvá a demokrácia nyilvánvaló lábbal tiprását. Támogatták és támogatják az ukrán fasisztákat.

A NATO nem parancsolhat az egész világnak

A „jelenlegi európai biztonsági rendszert a NATO hozta létre, ami akár jó is lehet egyes országok számára, de az alapproblémája az, hogy az ideológiai harcra és a hegemóniára épül.” – írja egy brit szakértő, Tom Fowdy. Vagyis a NATO nem csak védi a saját ideológiáját, de azt ki akarja terjeszteni a világra. Európának új biztonsági rendszerre van szüksége, amely figyelembe veszi minden európai ország, köztük Oroszország biztonsági érdekeit. (The Russia-Ukraine conflict warrants a new European security mechanism - People's Daily Online)

Megjött a lengyelek étvágya!

Duda lengyel elnök a „NATO új stratégiai koncepcióját” javasolja. A NATO folyamatosan állomásoztasson katonákat Kelet-Európában, első sorban Lengyelországban és Romániában. Majd ők ketten garantálják a térség biztonságát. Majd ők ketten megmondják, hogy mi jó nekünk.

Magyar Munkáspárt

KÖVESS MINKET