fbpx

Mi - Ti

Belarusz megegyezést akar, Lengyelország konfrontációt

Belarusz nem akar konfrontálódni Lengyelországgal, de választ vár az Európai Uniótól arra, hogy befogad-e Minszk javaslatának megfelelően kétezer migránst – jelentette Alekszandr Lukasenko elnök. „Szeretnénk, ha minden lengyel tudná, hogy nem vagyunk barbárok, és nem akarunk konfrontációt, mert tudjuk, hogy ha túl messzire megyünk, akkor a háború elkerülhetetlen lesz, és az katasztrófába torkollna”  – hangsúlyozta.

Az elsőkre emlékezünk

1918. november 24-én alakult meg a Kommunisták Magyarországi Pártja (KMP). Történelmi tette az 1919-es Tanácsköztársaság. A Tanácsköztársaság megszervezése, a tőkés ellenállás leküzdése páratlan teljesítmény volt. De a Tanácsköztársaság nemzeti feladatot is ellátott, hiszen szervezte a nemzet védekezését a román és cseh agresszorokkal szemben. Érthető, hogy a mai tőkés politika elutasítja a Tanácsköztársaságot, mint azt az államot, amely elvette a tőkésektől a gyárakat és a hatalmat. De a nemzet védelmét el kellene ismerni és méltó módon kezelni.

A Tanácsköztársaság KMP-s vezetői sok mindent nem tudtak, de honnan is tudhatták volna. Sok mindenben tévedtek. Sok mindenben hibát követtek el.  A Tanácsköztársaság fennmaradása azonban nem rajtuk múlott. Az első magyar munkás-parasztállamot a nemzetközi és magyar tőkés erők leverték.

A KMP alapítóira emlékezünk. Egy pillanatra idézzük fel neveiket: Kun Béla, az első elnök, Hirossik János, Rabinovics József, Vántus Károly, az első titkárság tagjai, Chlepkó Ede, Fiedler Rezső, Jancsik Ferenc, Korvin Ottó, Nánássy György, László Jenő, Mikulik József, Pór Ernő, Rudas László, Seidler Ernő, Szántó Béla, Vágó Béla, Szamuely Tibor, az első KB tagjai.

Elég a biciklis uralomból!

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) 2022. június 30-ig meghosszabbítja a hétvégi díjmentes kerékpárszállítás próbaidőszakát. A biciklisek feltehetően örülnek. Azok, akiknek nincs biciklijük, viszont lépten-nyomon beleütköznek a biciklisekbe, pedig dühöngenek. Az ingyenes bicikliszállítás egyoldalú engedmény a politikai divatnak. Biciklisek über alles! A kedvezményt mi fizetjük meg, bennünket viszont senki sem kérdezett meg. Elég abból, hogy a világot a biciklisekhez alakítják! Elég a biciklis uralomból!

Menjen a francba az Európa Tanács!

Ratko Mladić tábornok a szerb nép nagy részének háborús hős, aki a Jugoszlávia elleni nyugati támadások idején harcolt a szerb népért. Európa mai urainak viszont háborús bűnös éppen azért, mert védte a szerb és jugoszláv érdekeket. Háborús bűnösnek nem szerb bíróság nyilvánította, hanem a nyugati hatalmak által összetákolt „nemzetközi bíróság”. A tábornok emlékére most falfestményt helyeztek el Belgrádban, a szuverén Szerbia fővárosában. Az Európa Tanács nevű sóhivatal a falfestmény eltávolítását követeli.

NATO-miniszterek: röhögnek a markukba

Stoltenberg NATO-főtitkár elégedetten nevetett a NATO-tagállamok hadügyminisztereinek tanácskozása után. Jönnek az új fegyverek, megfenyegettük a belaruszokat, oroszokat, kínaikat, és főleg jól éreztük magunkat. De nem csak nevetnek. Röhögnek a markukba, hiszen Európa népei továbbra is tűrik őket, és nem lázadnak a háborús politika ellen. De meddig, uraim?

Magyar Munkáspárt

KÖVESS MINKET