fbpx

Mi - Ti

Magyar katonát ne vigyenek a lengyel-belarusz határra!

Varsó arról tárgyal, hogy magyar és cseh katonák is támogatást nyújtanának a lengyel-fehérorosz határon fennálló válságban - közölte Mariusz Blaszczak lengyel nemzetvédelmi miniszter. A lengyel határőrök segítségére eddig mintegy 12 ezer lengyel katonát vezényeltek ki, és érkeznek brit, észt és más katonák is. Ez nem segítség, hanem részvétel egy háborúban, amit a lengyelek provokálnak. Ha magyar katonát is küldenek oda, részesei leszünk egy bűnös akciónak. Követeljük: a magyar kormány hivatalosan cáfolja a hírt!

Ne legyen 65! Nőknél 55 év legyen, a férfiaknál 60!

2022. január 1-jén megemelkedik a nyugdíjkorhatár Magyarországon. 2014 óta ugyanis évről-évre sávosan emelkedik az öregségi nyugdíjkorhatár hazánkban. Aki 1952. január 1-je előtt született, annak a nyugdíjba vonuláshoz a betöltött 62. életév volt a feltétel, az 1952-ben születetteknek a 62. életév betöltését követő 183. nap, az 1953-ban születettek számára pedig már a betöltött 63. életév. Így jutottunk el az utolsó lépcsőig: 2022. január elsején az 1957-ben vagy azt követően születettek számára a korhatár 65 évre emelkedik. – írja a penzcentrum.hu. A Munkáspárt nem ezt akarja. A nők 55 évesen, a férfiak 60 évesen mehessenek nyugdíjba! Ez az emberséges és nem az, amit a kormányok csinálnak.

80 éve: a németek eljutottak Moszkváig, de sohasem foglalták el

80 éve, 1941. december 6-án a szovjet Vörös Hadsereg erői Moszkva alatt ellentámadásba mentek át. A német csapatok eljutottak ugyan Moszkváig, de elfoglalni nem tudták. Örök tanulság ez mindenki számára, aki háborút indít Oroszország ellen. Örök tanulság a magyar politikának is. Soha se akarjunk idegen érdekekért Oroszországgal háborúba keveredni! Soha, most se!

Magyar kettős mérce – miért nem ítéli el senki a szerb kormányt?

654 határsértővel szemben intézkedtek a rendőrök és katonák péntektől vasárnapig - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság hétfőn az MTI-t. Ha a lengyel határőrség ennyi menekültet fogott volna el lengyel-belarusz határon, már az egész EU és az USA is hangosan tiltakozna. A szerb kormány megtűri a menekülteket a saját területén, nem akadályozza meg, hogy megközelítsék a határt, alagutat ássanak vagy rátámadjanak a magyar határőrökre.

Karácsony az USA-val szövetkezik Magyarország ellen

Az amerikai törvényhozás Európáért felelős külügyi albizottsága meghallgatta a visegrádi régió négy fővárosának főpolgármesterét a „populista nemzeti kormányokról, illetve a régióban terjeszkedő Kína és Oroszország jelentette fenyegetésről” kérdezték őket.

Felháborító, hogy az USA beavatkozik Magyarország ügyeibe. Az pedig undorító is, hogy Karácsony Gergely ezt nem utasítja vissza, sőt a kezükre játszik. A belpolitikai csatákat itthon kell lerendezni. De mindig akadnak olyanok, akik hajlandók az idegenek, a beavatkozók, sőt a megszállók mellé állnak saját népükkel szemben. Karácsony is ilyen. Felháborító és undorító.

Magyar Munkáspárt

KÖVESS MINKET