fbpx

Mi - Ti

Ki fenyegeti az alkotmányos rendet?

Önkényuralmi jelkép használatának vétségéért vádat emelt az ügyészség a Hagyományőrző Munkásőr Társaság „országos parancsnoka” ellen, írja a Blikk. Manapság sokan fáradoznak azon, hogy a múltat feketére fessék. Kár a „festékért”, az emberek többsége jó szívvel emlékezik vissza a szocializmus éveire! Kár az állam eszközeit arra pocsékolni, hogy egy kis szervezet ellen küzdjön. A magyar alkotmányos rendet nem a  Hagyományőrző Munkásőr Társaság fenyegeti. Mi az ügyészség véleménye a Momentumról, amely győzelme esetén a jogállam felfüggesztését, pereket, letartóztatásokat ígér? Kitől kell védeni Magyarországot, a hagyományőrzőktől vagy a jelentős eszközökkel rendelkező, céljainak megvalósítására készülő nagy párttól?

Ismerjék el Donbasz és Luhanszk önállóságát!

A kelet-ukrajnai háború elkerülésének egyetlen módja az, ha Oroszország hivatalosan elismeri a Donbaszi Népköztársaság és a Luhanszki Népköztársaság függetlenségét. – jelentette ki Gennagyij Zjuganov, az Oroszországi Föderáció Kommunista Pártjának elnöke. A párt, amely a legerősebb ellenzéki erő, ezt követeli Putyin elnöktől.

Merkel baja a német kapitalizmus baja

Nem Merkel merítette ki tartalékait, hanem a német tőkés rendszer. – jelentette ki Patrik Köpele, a Német Kommunista Párt (DKP) elnöke. A német politikai elit lebénult. A válság és a járvány kezelése helyett ülésezés és egymásra mutogatás folyik. A német kapitalizmus nem képes saját polgárainak egészségét megvédeni. Nem a tőkés kormányok cseréjére van szükség. A dolgozó embereket képviselő erőknek kell a Bundestagba jutni.

A Momentum Hitler receptjét követi?

A Momentum „Új Magyarország Tervében” kijelenti, hogy győzelmük esetén „felfüggesztik a jogállamot”, jönnek a letartóztatások, sőt Nürnberg mintájára lesz „felcsúti per.” Választáson hatalomra jutni, majd a „nép nevében” leszámolni mindenkivel, aki ellenük van. Ezt a receptet ismerjük. Hitler már feltalálta. A momentumos úrifiúk a magyar tőkésosztály jelenlegi legszélsőségesebb rohamcsapatát jelentik. Azt akarják elhitetni, hogy Orbán leváltásával, perekkel és erőszakkal fel lehet számolni a szegények és gazdagok közötti egyre durvább különbséget, a béreket fel lehet zárkóztatni a nyugatiakhoz. Kérdésünk Polt Péter főügyész úrhoz: ez nem meríti ki az „alkotmányos rend erőszakos megváltoztatására irányuló előkészület” fogalmát?

Zelenszkij a háborúba menekül?

Zelenszkij utolsó esélye a háború. – vélekednek ukrán közvéleménykutatók. (https://glavred.info). A mézeshetek elmúltak, az emberek várakozásai nem teljesültek. Az élet nem javult, sőt rosszabb lett. A koronavírus kapcsán teljes a fejetlenség. Zelenszkij érdeke a feszültség fenntartása, a háború provokálása Oroszországgal szemben.

Magyar Munkáspárt

KÖVESS MINKET