fbpx

Mi - Ti

Áremelés: a tőkések járnak jól

Tavaly 3,4%-kal nőttek a fogyasztói árak Magyarországon a KSH jelentése szerint. Ezt azonban sokan nehezen hiszik el, mert nagyobb áremelkedést tapasztalnak a boltokban, írja a portfolio.hu. Igaza van! Minden többe kerül, amit mi, egyszerű emberek fogyasztunk. Emelték a minimálbért, ami csökkenti a tőke profitját. Az áremelés viszont visszaadja a tőkének a veszteséget. Mint mindig a kapitalizmusban, most is a tőkések járnak jól.

Békében, biztonságban akarunk élni!

A Munkáspárt a migráció ellen volt, van és lesz mindig is. Mi védjük a hazát, és nem eláruljuk, mint mások teszik. Ha a Munkáspárt az Európai Parlamentben lenne, mi nem tűrnénk, hogy kezet emeljenek Magyarországra. A liberális „migránssimogatás" nem más, mint álhumanizmus, arra jó, hogy letörje a tőke ellenes az osztályharcot a célországokban. – jelentette ki Thürmer Gyula január 31-i sajtótájékoztatóján.

EU: a nemzetek Európájától az európai börtön felé

Az Európai Unió „Konferencia Európa jövőjéről” elnevezéssel eseménysorozatot tervez, amely a tervek szerint 2020-ban veszi kezdetét, és 2022-ben ér véget. A közlések szerint „a polgárokat kell a konferencia középpontjába helyezni, és a számukra valóban lényeges kérdésekre kell összpontosítani.” Úgy tűnik azonban, hogy Ursula von der Leyen Európai Bizottsága nem akar az EU alapszerződésének megváltoztatásáról beszélni, sokkal inkább azt akarja, hogy az EP-képviselőket ezentúl ne nemzeti listákon, hanem a pártok közös európai listáján válasszák meg. A demokrácia nevében újabb pofon a demokráciának, újabb lépés a nemzetek Európájától az európai börtön felé.

A vírust kell legyőzni, nem Kínát!

A Kína-ellenes kampányba a DK is bekapcsolódott. A Demokratikus Koalíció felszólította a kormányt, hogy haladéktalanul állítsák le a Kína és Magyarország közti repülőforgalmat! A DK utálja a kínai sajátosságú szocializmust építő Kínát. Most tisztességtelenül az emberek félelemérzését használja fel hangulatkeltésre.

Nem kell az Isztambuli Egyezmény

A liberális ellenzék folyamatosan azt hangoztatja, hogy az Isztambuli Egyezmény ratifikációja esetén Magyarország hatékonyabban harcolhatna a családon belüli erőszak ellen. Ez nem igaz! A magyar törvények ma is védelmet nyújtanak. Az ellenzék célja nem is ez. A liberálisok egy olyan egyezményt akarnak törvénybe iktatni, mely támogatja a migrációt, másrészt a férfi és nő mellett megjelenne a társadalmi nem fogalma, és a gender ideológia. Mindkettő a liberálisok a legdurvább követelései közé tartozik. Ezekre mi is nemet, határozott nemet mondunk.

Magyar Munkáspárt

KÖVESS MINKET