Az Ukrán Kommunista Párt megalakulásának 1oo. és újjászervezésének 25. évfordulója alkalmából nemzetközi tanácskozást tartottak Kijevben. A Magyar Munkáspárt nevében Thürmer Gyula elnök köszöntötte a részvevőket. (https://www.kpu.ua)
Az Ukrán Kommunista Párt megalakulásának 1oo. és újjászervezésének 25. évfordulója alkalmából nemzetközi tanácskozást tartottak Kijevben. A Magyar Munkáspárt nevében Thürmer Gyula elnök köszöntötte a részvevőket. (https://www.kpu.ua)
Befejeződött az MH KFOR Kontingens soron következő, tizenkilencedik váltásának hazai felkészítése. A rövidesen koszovói békefenntartó feladatok ellátására induló katonák a hajdúhadházi lő- és gyakorlótéren, zárógyakorlaton adtak számot tudásukról. (www.honvedelem.hu)
Az új költségvetés alapján jövőre jelentősen növelik a parlamenti pártok alapítványainak adott állami támogatást. Összehasonlításképpen, az előző ciklusban 500 és 600 millió forint között kapott egy évben a Fidesz alapítványa, a Szövetség a Polgári Magyarországért, ez a mostani módosító értelmében több, mint a duplájára emelkedik. A tervezett 573 millió helyett jövőre 1,46 milliárd forintot fog kapni a Balog Zoltán által vezetett szervezet. A bizottság módosítójával mindenki más is jól jár, az MSZP alapítványa 140 helyett 359 milliót, a Jobbik alapítványa 274 helyett 702 milliót fog kapni. A többi pártalapítványnak is hasonló mértékben emelkedik az állami támogatása. (https://index.hu)
Jelentősen és folyamatosan növekedik a NATO-tagállamok védelmi hozzájárulása, a hidegháború óta most a legmagasabb az európai és globális védelemre fordított kiadások összege - jelentette ki a NATO főtitkára Brüsszelben szerdán, a nemzetközi védelmi szövetség kétnapos csúcstalálkozójának első munkaülését követően. (www.mti.hu)
Az amerikai elnök a NATO-csúcson felszólította a tagokat, hogy emeljék GDP-jük 4 százalékára védelmi kiadásaikat a mostani 2 százalékos követelmény helyett. Ennek jelenleg még az Egyesült Államok sem tesz eleget. (www.chinadaily.com.cn)