fbpx

Mi - Ti

Ugye, nem kell kínai csodára várni?

Kínában 530 ezer kilométernyi autóút épült az elmúlt öt év alatt. Gyakorlatilag elkészült a tervezett tíz közlekedési folyosó, amelyből öt észak-déli, a másik öt pedig kelet-nyugati irányú. A közlekedési minisztérium adatai szerint öt év alatt 1,28 millió kilométernyi utat építettek falun, így már a kínai falvak több mint 98 százaléka szilárd útburkolattal rendelkezik. (https://www.autosvilag.com)

MSZP: NE fizessenek a gazdagok!

“Célunk az egyenlőtlenség csökkentése, ezért az állami újraelosztás irányát megfordítjuk: több felelősséget várunk el a gazdagoktól, több juttatást és segítséget adunk a szegényeknek.” – olvasható az MSZP választási programjában. (http://mszp.hu)

Afganisztán: Harc az ópiumért és a pénzért

Joseph Votel tábornok, az Egyesült Államok Közel-Keletért felelős Középső Parancsnokságának vezetője agresszívabb Afganisztán-politikát sürgetett, s ennek jegyében több amerikai kiképző afgán földre küldését javasolta. Votel úgy vélte, hogy az amerikai erőknek több támadó hadműveletet kellene indítaniuk, és tavaszra már át kellene venniük a kezdeményezést a tálibok ellen. (www.mti.hu)

Leáll a munka a polgármesteri hivatalokban?

A polgármesteri hivatalokban dolgozó köztisztviselők 2008 óta, 10 éve nem részesültek béremelésben, és a kormány tervei szerint 2018-ban sem várható általános bérrendezés. Az önkormányzat saját forrásai terhére ezen nem tud/kis mértékben tudott változtatni. A 2017. évi sztrájk után a kormány megkezdte az egyeztetést, de ezt 2 forduló után nem folytatta, azóta ajánlat nélkül hallgat. A Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) f 2018. január 12-én, pénteken és 15-én, hétfőn 2 napos sztrájkot tart! (http://www.mkksz.org.hu)

Magyar Munkáspárt

KÖVESS MINKET