fbpx

Mi - Ti

Nem lesz népszavazás az állami földek privatizációjáról

Nem lesz meg a szükséges 200 ezer hiteles aláírás az MSZP kezdeményezéséhez – mondta a Nemzeti Választási Iroda elnökhelyettese az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. Az atv.hu-n megjelentek szerint Gáva Krisztián arról számolt be, hogy az ívek csaknem 96 százalékos feldolgozottsága mellett mintegy 173 ezer érvényes és 42 ezer érvénytelen aláírást találtak. Nagyjából még 10 ezer szignó ellenőrzése van hátra, de ha azok mind érvényesek is lennének, akkor sem jönne össze a törvényben megkövetelt 200 ezres szám. (http://hvg.hu)

Visszajött az Auróra

Az Auróra cirkáló, melynek ágyújából 1917. november 7-én a Nagy Októberi Szocialista Forradalom kezdetét jelző lövést leadták, hosszú restaurációs munkálatok után visszatért Szent Pétervárra, a Néva partjára. (http://russia-insider.com)

A jégkorszak óvatos vége

A magyar miniszterelnök Christian Kern osztrák kancellárral folytatott keddi budapesti megbeszélése után azt mondta, Magyarország mindent megtesz a következő időszakban azért, hogy a lehető legjobb szomszédja és partnere legyen Ausztriának. Orbán Viktor az osztrák kancellárral együtt tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, a magyar-szerb határ megvédése érdekében az első lépés megtörtént azzal, hogy Ausztria húsz embert küld a határ védelmére. Hozzátette: Magyarország azt kérte Ausztriától, hogy vizsgálja meg az együttműködést folytatásának lehetőségét, a határra kiküldött emberek számának nagyságrendekkel való növelését. (http://www.kormany.hu)

Magyar Munkáspárt

KÖVESS MINKET