fbpx

Mi - Ti

5 millió forintos alapbér: nem nyílik a bicska az Ön zsebében?

Az index.hu híre szerint a kormány úgy döntött, hogy néhány állami cégnél nem lesz elég az eddigi bér: a keddi közlönyben több nagy állami vállalatot átsoroltak az eddig csak a pénzügyi szektor cégeit tömörítő első kategóriába. Így most már 5 milliós alapbért kaphatnak a Magyar Villamos Művek (MVM), a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV), a Szerencsejáték Zrt. és a MÁV vezetői is. Tavaly ezeknél a cégeknél még 2 millió forint körül volt a vezérek alapbére, igaz, valamivel nagyobb bónuszt kaptak mellé, mint ami majd ezután jár.

Az egészségügyben katasztrofális a helyzet

Összefogást sürget a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ), a Magyarország a magyar egészségügyért civil társaság és az Autonóm Területi Szakszervezet az oktatásban, az egészségügyben és a szociális ágazatban a bérek emeléséért, a munkafeltételek javításáért. Mendrey László, a PDSZ elnöke azt mondta: évek óta hallják, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) „jobban teljesít”, de ez szerinte csak a sportra igaz, az oktatásban, az egészségügyben és a szociális ágazatban dolgozók „az Emmi mostohagyerekei”. A korábban fekete ruhás nővérként ismertté vált Sándor Mária, a Magyarország a magyar egészségügyért civil társaság képviseletében azt mondta: 23 ezer nővér hiányzik az egészségügyből. Hozzátette: bár benyújtottak a tárcának egy 50 százalékos béremelésről szóló javaslatot, arra azonban semmilyen választ nem kaptak. – olvasható http://www.pdsz.hu honlapon.

Kuba: felépítjük a virágzó és fenntartható szocializmust

A kubai forradalom győzelme 58. évfordulójának előestéjén kifejezem mély meggyőződésünket, hogy minden nehézség ellenére felépítjük a virágzó és fenntartható szocializmust. - jelentette ki Raul Castro, Kuba első számú vezetője a Nemzetgyűlés ülésén. Kuba és az USA közötti kapcsolatok további javulása csak akkor lehetséges, ha az USA elismeri Kuba jogát arra, hogy maga döntsön gazdasági, politikai és társadalmi rendszeréről. –. (http://www.trabajadores.cu).

Belarusz nem tér le az eddigi útról

Belarusz azon az úton halad tovább, amelyet a belarusz nép választott. – jelentette ki az Újév előestéjén Lukasenko elnök. Az átgondolatlan reformok csak felfordulást eredményeznek. – mondta. Átgondolt reformokra ugyanakkor szükség van. Az anyákon, a gyermekeken ezentúl sem fogunk takarékoskodni, bár az egészségügyben takarékosabb gazdálkodás kell. – olvashatjuk a http://www.belta.by oldalon.

Magyar Munkáspárt

KÖVESS MINKET