fbpx

Mi - Ti

Megszűnhet a lakcímkártya

Várhatóan a második félévben egy sor ügyintézésnél már nem lesz szüksége lakcímkártyára annak, akinek új típusú személyi igazolványa, azaz e-kártyája van.  A Belügyminisztérium azt közölte: a lakcímadatok rögzítésére várhatóan 2017 második felében lesz lehetőség.  (http://magyarhirlap.hu)

2018: a Munkáspártra szavazz, ne a Jobbikra!

A közelmúlt időközi választásai egyébként azt mutatták, hogy a baloldali szavazók átszavaztak a Jobbikra. Kálmán Olgának a Hír Tv-hez átszerződtetése összefüggésbe hozható ezzel a folyamattal, mivel akár annak a tesztjeként is felfogható, hogy vajon a baloldali szavazók követik-e Kálmán Olgát a távkapcsolójukkal az ATV-től a Hír Tv-hez? – mondta a mondta el a 888.hu számára Kiszelly Zoltán  politológus. (http://888.hu)

A fasizmust a tőke szülte

Egy éve adták ki Hitler művének, a Mein Kampf kritikai kiadását Németországban. Az első nyomtatás 4 ezer példányban azonnal elfogyott. Eddig 85 ezer példány kelt el, bár az 58 eurós ár nem tekinthető olcsónak. (http://www.bbc.com)

Jobbik-MSZP-kormány?

Semelyik baloldali párttal nem fog össze a Jobbik a jövőben - tájékoztatott az ellenzéki párt frakciója az MTI-hez hétfőn eljuttatott rövid közleményében. Medgyessy Péter korábbi miniszterelnök vetette fel annak gondolatát december végén, az ATV-nek nyilatkozva, hogy az MSZP-nek, a Demokratikus Koalíciónak és a Jobbiknak össze kellene fognia a kormányváltás érdekében. (http://mti.hu)

“Európai bérunió”: ne dőlj be a Jobbiknak!

Vona Gábor bejelentette pártja ezen túl még elszántabban küzd majd az európai bérkiegyenlítésért. Ennek érdekében úgynevezett népszavazást, európai polgári kezdeményezést indítana, hogy az "európai bérunió" a közösség alapelvei közzé kerüljön: “Egyenlő munkáért, egyenlő bért!" - fogalmazta meg a pártelnök az elvárását, aki a technikai részletekről elmondta, hogy hét uniós tagállamban, egy év alatt egymillió aláírást kell összegyűjteni ahhoz, hogy az Európai Bizottság napirendre tűzze a kérdést. Ezért kérik a hazai civil szervezetek és szakszervezetek segítségét, ezzel együtt megkeresik a külföldi szövetségeseket is. (https://jobbik.hu)

Magyar Munkáspárt

KÖVESS MINKET