Felfüggesztette párttagságát Boldvai László, az MSZP Nógrád megyei elnöke – közölte Tóbiás József pártelnök- Elmondta, a nap folyamán beszélt Boldvai Lászlóval, aki azt mondta neki, “teljes mértékben fedi a valóságot”, ami a médiában megjelent. A Direkt36 számolt be arról, hogy Boldvai László, aki korábban az MSZP országgyűlési képviselője, pénztárnoka is volt, érintett a felesége révén az offshore-ügyben. A politikus feleségének 2012 novemberében került a tulajdonába egy Szamoa szigetére bejegyzett offshore cég, amelynek irataiból kiderül, hogy a cégen több százmillió forint ment keresztül. (http://3100.hu)
Bővebben