Thürmer az első helyen. Salgótarjánban kisorsolták a február 28-I választáson indulójelöltek sorrendjét. Ennek alapján az első helyen a Munkáspárt jelöltje szerepel- olvashatjuk a helyi választási bizottság közleményében.
Thürmer az első helyen. Salgótarjánban kisorsolták a február 28-I választáson indulójelöltek sorrendjét. Ennek alapján az első helyen a Munkáspárt jelöltje szerepel- olvashatjuk a helyi választási bizottság közleményében.
Lejárt az időközi polgármester-választásra szóló ajánló aláírások gyűjtésére rendelkezésre álló időtartam. Úgy tűnik – de egyelőre még nem jogerősen –, hogy négy jelölt közül választhat majd Salgótarján. Mint arról korábban beszámoltunk, a rendelkezésre álló idő alatt 300 ajánlást kellett a jelölteknek összegyűjteni. Ez Deme Attila független jelöltnek nem sikerült, így az ő nyilvántartásba vételét – a releváns törvényeknek és jogszabályoknak megfelelően – a szükséges számú ajánlások hiányában megtagadta a bizottság. - olvasható a http://3100.hu honlapon.
Horst Seehofer, a Keresztényszociális Unió (CSU) elnöke kijelentette: a fékezetlen menekülthullám "próbára teszi a társadalmi és politikai stabilitást", ezért azonnali fordulatra van szükség a menekültpolitikában. Bajorország szövetségi állam kedden hivatalos levélben felszólítja a német szövetségi kormányt, hogy a menekülthullámra tekintettel gondoskodjon a hatékony határőrizetről, és alkotmánybírósághoz fordul, ha nem teljesül követelése. – írja az MTI.
Három időközi polgármesterválasztás volt vasárnap. Bodrogkisfalud településen Ádám László lett a polgármester. Orosz Imre, a Munkáspárt színeiben 6 szavazatot kapott, ami 1,3 százalékot jelent. Kisherenden Varga Zsolt lett a győztes Odor György, a Munkáspárt jelöltje kettő szavazatot, azaz 2,3 százalékot kapott. Nyírcsaholyban A Fidesz jelöltje nyert. Pásku Károly, a Munkáspárt jelöltje egy szavazatot kapott, ami 0.1 százaléknak felel meg. – tudjuk meg az MTI anyagából.
A román-magyar etnikumközi viszonyokról szóló kerekasztal-beszélgetés megszervezésére kérte fel Tamás Sándor, Kovászna megye önkormányzatának elnöke Hans Klemmet, az USA romániai nagykövetét. Tamás elmondta: Románia NATO- és EU-csatlakozása után a romániai magyar közösség azt érzi, hogy naponta visszalépések történnek a közösségi jogaiban. – közli az MTI.