A szociális területen dolgozók 2014-ben átlagban nettó havi 69 ezer forintot vittek haza. –olvasható ki az MTI táblázatából.
A szociális területen dolgozók 2014-ben átlagban nettó havi 69 ezer forintot vittek haza. –olvasható ki az MTI táblázatából.
Orbán Viktor kormányfő kétoldalú megbeszélést folytatott Milo Đukanović montenegrói miniszterelnökkel. Kifejtette, Magyarország elkötelezett támogatója Montenegró NATO-tagságának. A magyar miniszterelnök világossá tette továbbá, hogy erőteljesen támogatja Montenegró európai uniós tagságát is, mert a nyugat-balkáni térség stabilitásához vezető leghatékonyabb út az európai és euroatlanti integráció. - közölte az MTI.
Lavrov orosz külügyminiszter lemondta törökországi látogatását. Szergej Rudszkoj altábornagy, az orosz vezérkar hadműveleti főcsoportfőnöke bejelentette: a szír partokhoz vezényelték a Moszkva cirkálót, amely parancsot kapott minden potenciális veszélyt jelentő célpont lelövésére. – közölte a http://tass.ru.
Aláírásra került az a kormányközi szerződés, mely a Budapest-Belgrád vasútvonal felújításáról szól. A szerződést Szijjártó Péter a kínai Nemzeti Fejlesztési- és Reformbizottság elnökével írta alá, a beruházást 85 százalékban kínai hitelből finanszírozzák. – közölte az MTI.
Mauricio Macri lett Argentína új elnöke. Macri eddig Buenos Aires polgármestere volt, a leggazdagabb argentin milliárdos fia. A konzervatív Macri a baloldalinak tekintett Cristina Fernandez de Kirchnert váltja. Az Argentin KP szerint az ország vissza fog térni a kemény neoliberalizmushoz és a fasizmushoz. – olvasható az Argentin KP honlapján (http://pca.org.ar).