fbpx

Mi - Ti

Harcolni fognak a szakszervezetek?

Harcolni fognak a szakszervezetek?

„Ha bajban vagyunk, nem segítségre várunk, hanem a bennünk lévő erőt mozgósítjuk” – ez Eddy Stam üzenete, és ma már ez az ő képzésein részt vett magyar szakszervezetisek útja is. E közös filozófia mentén próbálják újraéleszteni a mozgalmat és mind többek számára vonzóvá tenni az érdekvédelmet. A holland tréner a közelmúltban tartott teltházas képzést a BDDSZ aktivistáinak, tavaly a HVDSZ 2000 tisztségviselőinek, ahol ennek nyomán már 232 új tag lépett be a szervezetbe, valamint az elmúlt egy év során hat alakalommal a KKDSZ-nek tartott tréninget. (http://bddsz.hu)

Nagyszerű dolog, hogy a szakszervezet Hollandiából importál előadókat, akik elmagyarázzák az osztályharcot. Persze, 27 után a magyar szakszervezeteknek is tudniuk kell, hogy a kapitalizmusban csak az a dolgozóé, amit kiharcol magának. Hollandokkal vagy azok nélkül, de harcolni kell. Reméljük, hogy harcolni fognak.

Magyar Munkáspárt

KÖVESS MINKET